Szabadhajdú hetilap

Ugrás ide: JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecember20182019202020212022

A Szabadhajdú városi hetilap első száma 1991. január 17-én jelent meg. Alapító főszerkesztője Csontos János volt, míg Tarczy Péter és Varjasi Imre szerkesztőként segítették a munkát. Ezt követően 1991. októberétől Tarczy Péter látta el a főszerkesztői teendőket. 

A lap a Hajdú7 Turisztikai és Rendezvényszervező Kft. keretén belül működik, melynek ügyvezetője Kathi Pál.

A Szabadhajdú kiemelten fontosnak tartja a helyi eseményeket, beszámol a város kiemelkedő ünnepségeiről, rendezvényeiről. Ezen túl a település életében fontos eseményekről hitelesen tájékoztatja a helyieket. 

Alapelv a civil szféra, az öntevékeny együttesek hétköznapjainak, a gazdasági élet szereplőinek bemutatása. A kultúra mellett a sportesemények is rendszeresen helyet kapnak a lap hasábjain. Hajdúböszörmény történelmi múltjának megismertetésére, az itt élők megszólaltatására, a néprajzi értékek ápolására szintén nagy hangsúlyt fektetnek a munkatársak. Az újság rendszeresen tudósít a város közbiztonsági helyzetéről.

Jelenleg Varjasi Imre szerkeszti a lapot, Bertalan Erzsébet újságíróként dolgozik, Gargya Brigitta pedig a tördelést és a szerkesztőségi titkári teendőket látja el.

A hetilap péntekenként, 12.000 példányban jelenik meg, és minden háztartásba ingyenesen jut el. 

 

Hirdetésfelvétel, lapzárta

A megjelentetni kívánt anyagokat hétfőn 16 óráig juttathatják el a szerkesztőségbe. A lapzárta kedden van, a szerkesztő és segítői ekkor állítják össze az aktuális lapszámot, amely még azon a héten, pénteken megjelenik. 

A Szabadhajdú a város honlapjáról, a www.hajduboszormeny.hu is letölthető. 

 

Elérhetőségek:
 
 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai István tér 4.
 
 
Munkatársak:
 
Gargya Brigitta, tördelés, hirdetésfelvétel
Tel: 0630/602-9305
 
Bertalan Erzsébet
Tel: 0630/602-9298
 
Vezendi-Kapusi Anita
Tel: 0630/602-9215
Szabadhajdú hetilap hirdetési méretek és tarifák 2021.  
  Bruttó ár 3+1 akció
Apróhirdetés lakossági 70 Ft/szó  
Köszönetnyilvánítás fotó nélkül / 67x75 mm 3 400 Ft  
Köszönetnyilvánítás fotóval / 67x100 mm 4 600 Ft  
Köszönetnyilvánítás fotóval /eltérő méret 5 100 Ft  
Házassági évforduló / 136x80 mm 6 250 Ft  
Születésnapi köszöntő / 136x80 mm 6 250 Ft  
1/25-ös / 67x25 mm 3 205 Ft 9 615 Ft
1/50-es /67x50 mm 5 965 Ft 17 895 Ft
1/75-ös /67x75 mm 7 615 Ft 22 845 Ft
2/50-es / 136x50 mm 10 755 Ft 32 265 Ft
2/75-ös / 136x75 mm 14 670 Ft 44 010 Ft
2/100-as / 136x100 mm 24 430 Ft 73 290 Ft
1/4 oldal / 136x212 mm 43 315 Ft 129 945 Ft
1/4 oldal PR-cikk, projektek megjelenítése 47 700 Ft 143 100 Ft
1/4 oldal PR-cikk, projektek megírása 52 380 Ft 157 140 Ft
Álló: 2/200-as / fekvő 4/100-asa / 136,215 mm 53 130 Ft 159 390 Ft
Álló: 2/200-as / fekvő 4/100-asa, PR Cikk, projektek megjelentetése 58 330 Ft 174 990 Ft
Álló: 2/200-as / fekvő 4/100-asa, PR-cikk megírás 64 275 Ft 192 825 Ft
1/2 oldal / 275x212 mm 69 880 Ft 209 640 Ft
1/2 oldal, PR Cikk, projektek megjelentetése 76 810 Ft 230 430 Ft
1/2 oldal, PR-cikk megírás 84 605 Ft 253 815 Ft
1 oldal / 275x424 mm 138 025 Ft 414 075 Ft
1 oldal, PR Cikk, projektek megjelentetése 152 170 Ft 456 510 Ft
1 oldal, PR-cikk megírás 167 475 Ft 502 425 Ft
A / 4 lengő (külön lap az újságba) 144 955 Ft 434 865 Ft
     
Hátlap + 10 %    

 

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

2018

2019

2020

2021

2022

Legfrissebb hírek

Az Idősek hónapja nyitó rendezvénye

Október 3. 18:00

Őszi közlekedés: legyenek körültekintőek!

Október 3. 15:42

Galériáinkból

2023.04.04. Böszörményi Könyvtári Napok - A Nagyerdő élővilága

Programajánló

Szécsi-emlékkoncert

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Október 17. 19:00

III. Halloween futás

Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark

Október 31. 16:00

Látnivalók

Bocskai István Gimnázium

Hajdúböszörmény - Főtér

Bocskai István szobor

Hajdúböszörmény - Főtér