Jegyző

2000. augusztus 10-e óta folyamatosan a közigazgatásban helyi önkormányzatnál dolgozik.
Hajdúböszörmény Város életébe 2008. évben kapcsolódott be, tekintettel arra, hogy 2008. március 17-én a Képviselő-testület a kiírásra került pályázat alapján kinevezte a Város Aljegyzőjének.
2013. február 1-től nevezte ki Hajdúböszörmény Város Polgármestere a kiírásra került pályázat alapján a Város Jegyzőjének.
2000. évben jogász diplomát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szak nappali tagozatán szerzett. A kötelező három év gyakorlatot követően jogi szakvizsgát tett 2004. évben, valamint szakmai tudása továbbfejlesztése érdekében Európa jogi szakjogász diplomát szerzett szintén 2004. évben az ELTE posztgraduális képzése keretében.
2011. évben a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Felnőttképzési és Távoktatási Központ képzésén közbeszerzési referens képesítést szerzett. Az előírt kötelező képzések teljesítése eredményeképpen a Közbeszerzési Hatóság által vezetett és az elektronikus közbeszerzési rendszerben közzétett felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékében szerepel, szaktanácsadói jogosultsága folyamatos, kétévente megújításra kerül.
2020. évben a Debreceni Egyetem jogász szakirányú továbbképzési szakán HR szakjogász szakképzettséget szerzett.
Államilag elismert középfokú általános nyelvvizsgával rendelkezik angol, német, francia nyelvekből.
Jegyzői közvetlen irányítás alá tartozók:
informatika |
szerver |
563-253 |
Szarvas Zoltán informatikus Lázár Zsolt informatikus |
Települési főépítész |
41 |
563-241 |
Tóth Sándor települési főépítész |
|
42 |
563-242 |
Oláh Lajosné építésügyi ügyintéző |
Humánpolitika |
65 |
563-265 |
Tóth Edit személyügyi referens |
Legfrissebb hírek
Őszi közlekedés: legyenek körültekintőek!
Október 3. 15:42
Galériáinkból
Programajánló
Hajdúböszörményi Könyvklub
Kertész László Városi Könyvtár
Október 28. 10:00
Oda vagyok magáért...
Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház
November 16. 18:00
Látnivalók