2024. október 5., szombat |
A Petőfi ház
Hajdúböszörmény kultikus épülete. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk. Az épület funkciójából adódóan szinte minden böszörményi...
Baltazár kastély
„A kései historizáló stílusú, hátsó homlokzatán szecessziós formaelemekkel is díszített kúriát Dr. Baltazár Dezső református püspök emeltette...
Baptista Imaház
Hajdúböszörmény országosan is jelentős protestáns gyülekezete a baptista egyházé. Ezen legfiatalabb gyökerű egyház megjelenése a századvég szociális...
Bocskai István Gimnázium épülete
A Bocskai-gimnázium épületét Baltazár János felkérése alapján 1864 márciusában két debreceni építőmester Skalnitczki Antal tervei Vecsei Imre...
Bocskai szobor
A Bocskai Istvánt ábrázoló szoborkompozíció Holló Barnabás alkotása. A kétalakos bronzszobor a tér mértani középpontjában helyezkedik el, és azt a...
Hajdúböszörmény településszerkezete
Hajdúböszörmény egyike azon európai városoknak, melynek egyik legféltettebb kincse maga a település körkörös településszerkezete.
Hajdúböszörményi Bocskai téri Református templom
A hajdúböszörményi főtér egyik meghatározó épülete a református templom, mely középkori előzményekre nyúlik vissza. Gótikus stílusban épült és...
Hajdúböszörményi Görög Katolikus templom
Hajdúböszörményi Római Katolikus templom
A római katolikus egyházközség a város harmadik legnépesebb gyülekezete. 1852-ig a balmazújvárosi egyházközség fíliája volt; majd az önálló plébánia...
Hajdúkerület Székháza
A Hajdúkerület székháza ma a Hajdúsági Múzeumnak és a Városi Bíróságnak ad otthont. Maga az épület három építési fázisban készült el. Az első...