Köszöntjük a szociális területen dolgozókat

2020. november 12. 14:12 Közérdekű

Magyarországon 1997 óta, november 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját, a szociális szakterületen dolgozókat, akik az elesettekért tesznek nap, mint nap. A 2020. év, a COVID-19 elleni küzdelem a szociális munkásokat is új kihívások elé állította: az iskolákban korábban nem tanított, új készségeket és képességet igényelt a járvány kezelése.

Köszöntjük a szociális területen dolgozókat
Csak úgy, mint az egészségügyben dolgozó szakemberek, az idősgondozásban lévő munkatársak is megfeszített tempóban, felelősségteljesen teszik dolgukat azért, hogy óvják idős szeretteinket. Minimalizálták embertársaikkal, de akár családtagjaikkal is a találkozások számát, szigorúan tartották a járványügyi előírásokat még a lazítás heteiben is. Számos áldozatot hoztak azért, hogy ne veszélyeztessék a rájuk bízott szépkorúak egészségét, életét. Amikor mi tartottuk a másfél méteres szociális távolságot egymástól, Ők ekkor is a frontvonalban voltak és otthonaikban ápolták házi segítségnyújtás keretében az arra rászorultakat, házhoz vitték az ebédet, ügyet intéztek, bevásároltak az időseknek, fogyatékossággal élőknek és a karanténban lévőknek. Digitális oktatás bevezetésekor segítették a lemorzsolódásra hajlamos gyermekeket és gondozták a családokat, segítették a krízishelyzetben lévőket. 
 
Településünkön az önkormányzati fenntartású intézményeken túl, egyházi és a civil szektor is tisztességgel kiveszi részét a szociális munkából: közösen több, mint 300 idősről gondoskodnak bentlakásos idősek otthonában, 500 beteget ápolnak házi segítségnyújtás szolgáltatásban, közel 700 személy szociális étkeztetését bonyolítják, 100 idős ember és 32 fogyatékos személy nappali ellátását biztosítják.
 
 
Ezen a napon köszönetünket fejezzük ki az áldozatkész, szakmai alázattal végzett segítő munkájukért és kívánunk számukra jó egészséget, kitartást, megbecsülést, hiszen Ők azok, akik a közösség érdekében cselekednek az elesettek, rászorultak, betegek jólétéért. Nekik is jár a taps és a piros szívecske az ablakokban, Ők is a mindennapok hősei!
                                                                                          
                       Hajdúböszörmény város vezetése
 

Legfrissebb hírek

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Kedves érettségiző diákok!

Május 6. 09:05

Galériáinkból

Természetvédelmi Nap - Fürdőkert

Programajánló

Rendezvénynaptár tervezet 2024.

December 31. 09:01 - December 31. 23:00

Zene nélkül mit érek én...Cserháti Zsuzsa és Máthé Péter emlékkoncert

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 15. 19:00

Látnivalók

Hajdúböszörményi Tájházak

Hajdúböszörmény

Bocskai téri református templom

Hajdúböszörmény - Bocskai tér