Felújítás és lezárások

2020. október 29. 11:31 Közérdekű

A Hadházi utcai vasúti átjáró felújítását október 29-én, csütörtökön 16 órától megkezdi a MÁV által felkért alvállalkozó, ezért a vasúti átjáró 2020.10.29. 16 órától 2020.10.30.06 óráig teljes szélességben, majd 2020.10.30. 05 órától 17.00 óráig részlegesen, egy sávban zárva lesz. Erről tájékoztatott ma Sőrés István alpolgármester, Bodnár Margit és Czeglédi János önkormányzati képviselők és a Városüzemeltetési Intézmény részéről Komáromi Imre.

Felújítás és lezárások

Sőrés István alpolgármester elmondta, többször kérték a MÁV-tól a felújítást, mert nagyon rossz állapotban volt az átjáró. Bodnár Margit önkormányzati képviselő hozzátette, főként pénteken lehet majd nagy torlódásra számítani ezen a szakaszon, ezért a helyi járatú autóbuszok a Nefelejcs utcán fordulnak majd.

 

Sőrés István alpolgármester hozzátette, október 30-án, pénteken az Erdély utca útburkolatának felújítása is megkezdődik. Ez önkormányzati önerőből valósul meg, 20 millió forint értékben. Költségvetési forrásátcsoportosítással igyekszik az önkormányzat a rendkívül rossz állapotban lévő útszakaszt megújítani. Több ezer lakos életében okoznak majd fennakadásokat a munkálatok. Viszont azért kérik a lakosok türelmét és együttműködését, hogy hosszú távon jó minőségű úton közlekedhessenek majd. A korábbi években már sor került az Erdély utca útburkolatának felújítására egészen a Szente Bálint utcáig. Komáromi Imre elmondta az Erdély utcának a Szente Bálint utca és a vasúti átjáró közötti szakaszán az útburkolat javítása, cseréje valósul meg, továbbá a Vásár téren lévő útburkolat javítása is megtörténik. A kivitelezést 625 méter hosszúságban a Városüzemeltetési Intézmény alvállalkozók bevonásával teljesíti, akik  az aszfalt marást, az aszfalt terítését  gépi szolgáltatást, valamint az útburkolati jelek festését végzik el. Az aszfaltmarásból származó 124 m3 mart aszfalt a Temető térre szállítják át, ahol az útalapba kerül bedolgozásra.

 

Czeglédi János hozzátette, a Sportpálya környékén, illetve a Középkerti városrészen is sok gyerek közlekedik, a munkálatok idején fokozottan figyeljünk oda az ő biztonságukra is.

 

 

A torlódások elkerülése érdekében az Erdély és a Hadházi utcai vasúti átjárókon közlekedők megnövekedett menetidővel számoljanak, ezért kérik, hogy legalább 10-15 perccel korábban induljanak el, vagy ha tehetik akkor az Ipartelepi út, Kinizsi tér, Téglási utca irányába kerüljenek.   

 

A sajtótájékoztató résztvevői a lakosok türelmét és együttműködését kérték.

 


 

Legfrissebb hírek

A Csillagvár Óvoda Kölcsey és Dobó utcai feladatellátási helyeinek fejlesztése Hajdúböszörményben

Május 7. 14:06

Bejárás a strand területén

Május 7. 13:38

Galériáinkból

Sajtótájékoztató - Új háziorvosi rendelő épül Hajdúböszörményben

Programajánló

Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál és Hajdú-Bihar Vármegyei Örökség Néptánctalálkozó

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 11. 09:00

Dr. Gaskóné Nagy Erika előadás és workshop

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 16. 10:00

Látnivalók

Millecentenáriumi emlékmű - Csodaszarvas

Szent István tér

Hajdúböszörményi Tájházak

Hajdúböszörmény