„VÉRZETTEK ÉS ELHULLTAK ŐK…” – Az első nagy világégés és annak emlékezete.

2021. március 8. 08:55 Közérdekű

A hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum állandó kiállításának megújulása a VIII. üteméhez érkezett.

„VÉRZETTEK ÉS ELHULLTAK ŐK…” – Az első nagy világégés és annak emlékezete.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Kubinyi Ágoston program keretein belül megvalósuló korszerűsítés a múzeum 11-es és 12-es kiállítótermeit érinti. A „VÉRZETTEK ÉS ELHULLTAK ŐK…” elnevezésű ütem megvalósulását követően a látogató megismerheti böszörményi baka első világháborús szerepvállalásának egyetemes történetét, betekinthet a harctér és ezzel együtt annak hétköznapi gyötrelmeibe. A Múzeum vendégei szembesülhetnek a Trianon okozta sokk helyi változásaival és láthatják a kor vezető református alakjának, Baltazár Dezsőnek viaszba öntött mellszobrát. A Hajdúsági Múzeum nem szeretne többet, mint a hajdú virtus nemes patináját megőrizni, és tovább népszerűsíteni az állandó kiállítás helytörténeti részének megújulásával. 

A kiállítás a tervek szerint 2021 végétől lesz megtekinthető.

Legfrissebb hírek

Középkerti Napok és Veterán Jármű Találkozó

Május 6. 15:36

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Galériáinkból

KEXX Fesztivál

Programajánló

Évadnyitó veterán jármű találkozó

Fürdőkerti Rendezvény és Turisztkai Szabadidőpark

Május 11. 08:00

Falunap 2024. - Hajdúvid

Június 8. 09:00

Látnivalók

Városháza

Bocskai István tér 1.

Bocskai István szobor

Hajdúböszörmény - Főtér