Ünnepi ülés

2020. szeptember 13. 20:39 Közérdekű

A Bocskai téren tartotta Város Napi ünnepi ülését Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ma. Mély megrendüléssel, néma főhajtással emlékeztek a megjelentek, Dr. Nyakas Miklósra, Hajdúböszörmény Város Díszpolgárára, történészre, a Hajdúsági Múzeum nyugalmazott igazgatójára, a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep kuratóriumi elnökére, aki ma reggel elhunyt.

Ünnepi ülés

Bencze Máté szaxofon előadása után Kiss Attila polgármester mondott beszédet majd átadta az elismeréseket. Ezt követően az Eötvös József Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói adtak műsort.

 

A 2020. év kitüntetettjei:

HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS DÍSZPOLGÁRA: DR. VARGA GÁBOR, NYUGALMAZOTT FŐISKOLAI OKTATÓ

 

„HAJDÚBÖSZÖRMÉNYÉRT” – díj: DR. SEMBERY PÉTER a szent istván egyetem gépészmérnöki karának professzora, korábbi dékánhelyettese

 „DOBÓ SÁNDOR” – díj: VÁRDAI GÁBORNÉ, PEDAGÓGUS

 „DR. MOLNÁR ISTVÁN” – díj: SÁNTÁNÉ NAGY OTTILIA, KÖZÉPISKOLA TANÁR

 „DR. KÖVÉR SÁNDOR” - díj MIKLÓSI IMRÉNÉ, HÁZOIRVOSI ASSZISZTENS

 „HÁDA SÁNDOR” - díj SZABÓ TIBOR, KÖZÉPISKOLAI TANÁR,

 „SILLYE GÁBOR” - díj SŐRÉS ANTALNÉ, mérlegképes könyvelő, adótanácsadó

 „HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS JÓ TANULÓJA – JÓ SPORTOLÓJA”- díj általános iskola kategóriában SZŰCS PETRA, A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUM TANULÓJA

 „HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS JÓ TANULÓJA – JÓ SPORTOLÓJA”- díj MOLNÁR RÓBERT, A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUM TANULÓJA

 „HAJDÚBÖSZÖRMÉNY IFJÚ MŰVÉSZE” - díj KUJBUS CSABA, HIVATÁSOS TÁNCOS

 

 

 

 

 

 

EMLÉKÉRMEK:

 

 „HAJDÚBÖSZÖRMÉNY GYERMEKEIÉRT” Emlékérem VARGA LÁSZLÓNÉ, A NAPSUGÁR ÓVODA ÓVODAPEDAGÓGUSA ÉS INTÉZMÉNYVEZETŐJE

 „HAJDÚBÖSZÖRMÉNY LAKOSSÁGÁÉRT” Emlékérem NAGY SÁNDORNÉ, ÓVODAI DAJKA

 „HAJDÚBÖSZÖRMÉNY GAZDASÁGÁÉRT” Emlékérem PETRUS ISTVÁN ÜGYVEZETŐ

 „HAJDÚBÖSZÖRMÉNY MŰVÉSZETÉÉRT” Emlékérem SZEGEDINÉ KUPÁS CSILLA, KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKEMBER

 

 

POLGÁRMESTERI ELISMERŐ OKLEVELEK :

 

 

CZIRMAYNÉ KOCSIS RÓZA, nyugdíjas pedagógus

DRÉNNÉ ELEK ANDREA, középiskolai pedagógus

SZILÁGYI ANTAL, a HÁFÉSZ COOP Zrt. Felügyelő Bizottság elnöke

SÁRGA JÁNOSNÉ, általános iskolai tanító

MEZEINÉ TÓTH MÁRIA, a Fazekas Gábor Idősek Otthona vezető ápolója

BERTALANNÉ BODNÁR JUDIT a BE-BO 2002. Kft tulajdonosa 

KERESZTÉNY RITA, a Család-és Gyermekjóléti Központ vezetője, esetmenedzsere

KISSNÉ DR. KORBULY KATALIN, nyugalmazott tanszékvezető, dékán helyettes.

SZABÓ IMRE, vállalkozó

NAGY ZSOLT ARNOLD, népzenei előadóművész és a Hajdúböszörményi Népzenei Együttes művészeti vezetője


 

Legfrissebb hírek

Több témában is folytak egyeztetések

Május 7. 17:24

A Csillagvár Óvoda Kölcsey és Dobó utcai feladatellátási helyeinek fejlesztése Hajdúböszörményben

Május 7. 14:06

Galériáinkból

Városi bor- és pálinkaverseny

Programajánló

Évadnyitó veterán jármű találkozó

Fürdőkerti Rendezvény és Turisztkai Szabadidőpark

Május 11. 08:00

Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál és Hajdú-Bihar Vármegyei Örökség Néptánctalálkozó

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 11. 09:00

Látnivalók

Dávid és Góliát - Az 1956-os forradalom emlékműve (Losonczy Géza Emlékpark)

Honvéd utca - Losonczy Géza Emlékpark

Magyar szürke bika szobor

Vásár tér