Tájékoztató a kutyatartóknak a felelős kutyatartás általános szabályairól
2023. július 7. 11:21 Közérdekű
A településen az utóbbi időben jelentős gondot okoz a közterületen gazdátlanul kóborló ebek számának megnövekedése. Ez nem minden esetben kóbor kutyát jelent, hanem sajnos legtöbbször felelőtlen emberi magatartást.
Az állatvédelmi törvény és a kutyák tartására vonatkozó jogszabályok előírásainak betartása a tulajdonosok, gazdák kötelessége, egyben felelőssége is.
Az alapvető szabályok előírják, hogy az eb tulajdonosa köteles arról gondoskodni, hogy az állat korának, fajtájának és szükségleteinek megfelelő tartási, élelmezési, gondozási valamint egészségügyi körülmények között élhessen.
Szintén a tulajdonos kötelessége olyan körülményeket teremteni, hogy kutyája, kutyái a tartási helyükről, udvarból ne tudjanak el- vagy kiszökni, függetlenül attól, hogy milyen vérmérsékletű kutyáról van szó.
Utcán, közterületen- kutyafuttató kivételével- kutyát kizárólag pórázon, olyan módon lehet sétáltatni, hogy az még időlegesen se maradhasson felügyelet nélkül. Az olyan eb, amelynek akár csak mérete miatt is szükséges, a szájkosár használata indokolt és ajánlott.
A jogkövetkezmények terhe mellett – elsősorban a balesetek, kutyatámadások elkerülése érdekében – kérjük a kutyatartókat a fentiekben ismertetett alapvető tartási, gondozási szabályok betartására, főként a kutyák felügyeletéről történő gondoskodásra!
A köz- és magánterületen felügyelet nélkül kóborló – esetleg még védőoltással sem rendelkező – ebek, potenciális veszélyt jelentenek mind az emberi-, mind az állati egészségre, illetve a közlekedés biztonságára, a vagyontárgyakra.
Ezért felhívom valamennyi ebtartó figyelmét, hogy a tulajdonában lévő kutya saját ingatlan határain belüli tartásáról, kötelező védőoltással való ellátásáról gondoskodjon.
Mindazon személyek ellen, akik ezen kötelezettségüknek nem tesznek eleget a vonatkozó jogszabályokban rögzített jogkövetkezmények alkalmazhatók:
- Egyrészt a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 193. § (1) bekezdése szerinti szabálysértési eljárás indítható, mely során kiszabható pénzbírság összege 5000,- forinttól 150.000,- forintig terjedhet.
- Másrészt aki tevékenységével vagy mulasztásával az állatok védelmére, kíméletére vonatkozó jogszabályt megsérti vagy annak nem tesz eleget, magatartásának súlyához, ismétlődéséhez, és különösen az állatnak okozott sérelem jellegéhez, időtartamához igazodó mértékű állatvédelmi bírságot köteles fizetni. Az állatvédelmi bírság összege igen magas lehet. (Így például, ha valaki az állat szökésének megakadályozásáról nem, vagy nem megfelelően gondoskodott, egyéb körülmény hiányában 6-os szorzószámot kell alkalmazni, így a bírság mértéke, 6x75.000 = 450.000 Ft lesz.)
A határidőre meg nem fizetett állatvédelmi bírság adók módjára behajtandó köztartozás
Az állatok tartásával, gondozásával, mikrochippel való ellátásával, kötelező védőoltásával kapcsolatos szakmai segítségért a Pacsi Kutyamenhely Alapítványhoz fordulhatnak /4220 Hajdúböszörmény, Polgári u. 111.(tel.: 06 (70) 614 6277, e-mail: pacsikutya2012@gmail.com)/.
A felelős ebtartásra vonatkozó részletes szabályok az alábbi linken található útmutatóban olvashatóak:https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1055767/kutyatartasi_kezikonyv_2018_2kiad_ON.pdf/6139612a-1f45-305d-93f5-9e103cc3a970
Kérjük az ebtulajdonosokat, hogy a fentieket fokozottan szíveskedjenek betartani!
Legfrissebb hírek
Ne vásároljanak aszfaltot megbízhatatlan forrásból
Május 16. 08:41
Hajdúböszörmény, Balmazújváros csomópont lezárása
Május 15. 15:51
Galériáinkból
Programajánló
Belvárosi Street Food Fesztivál
Részletek és koncertek hamarosan!
Július 12. 09:00 - Július 14. 23:00
26. „Szeresd a várost” gyermek futóverseny és Mezeifutás Diákolimpia Hajdúböszörmény körzeti döntője
Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)
Szeptember 13. 14:00
Látnivalók