Számos program várja a Hajdúböszörménybe látogatókat, többek között a Nemzetközi Traktorhúzó Verseny és agrárfórum is
2022. július 19. 15:07 Közérdekű
Hajdúsági Nyár elnevezéssel kezdetét vette Böszörményben a nyári programsorozat; júliusban került megrendezésre a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep idei kurzusa, elmúlt héten zajlott a XI. Hajdúböszörményi Írótábor, július végén a Jazz-Blues Jamboree, augusztusban pedig a KOTTA Fesztivál, a Hajdú Nemzetközi Traktorhúzó Verseny és Nemzeti Amatőr Traktorhúzó Bajnokság, valamint a Hajdúhét várja a kikapcsolódásra vágyókat – kezdte a hétfői sajtótájékoztatót Fórizs László alpolgármester. A város nagy örömére szolgál, hogy 2 év kihagyás után augusztus 13-14-én újra megrendezésre kerülhet a traktorhúzó verseny, melyet a Kelet-magyarországi Agrárfórum előz meg 12-én, pénteken.
Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke elmondta, hogy összesen 12 csapatot várnak, hogy 3 kategóriában mérjék össze tudásukat Magyarország egyetlen traktorhúzó versenypályáján, a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközépiskolában. A profi versenyzők mellet amatőr és veterán versenyszámokban is megmutathatják az indulók, hogy mekkora erő van versenygépeikben. A hazai indulókon túl Olaszországból és Hollandiából is várnak a szervezők versenyzőket. 12-én - az agrárfórumot követően - ismét lesz traktorkarnevál, mely egy nagyon jó hangulatú felvonulás szokott lenni a város körútjain.
Az augusztus 12-én megrendezésre kerülő Kelet-magyarországi Agrárfórum vendége lesz többek között Jakab István, a MAGOSZ elnöke és Nagy István, agrárminiszter is, akik a magyar agrárgazdaság előtt álló legnagyobb kihívásokról beszélnek. Papp Zsolt György és Dr. Kovács Zita helyettes államtitkárok a vidékfejlesztési lehetőségekről és támogatási formákról, valamint a földügyekkel kapcsolatos aktualitásokról tájékoztatják az érdeklődőket. A konferencia célja, hogy segítse az itt élő gazdálkodókat, a Hajdúság mezőgazdaságát.
Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke kiemelte, hogy most sajnos ünneplésre nincs oka a gazdatársadalomnak, hiszen dúl a szomszédban a háború és az aszályos időszak mindinkább hosszabbodik, azonban vetni a legnehezebb körülmények között is kell és most a megoldásokat kell keresni. Erre jó alkalom lehet ez a szakmai konferencia.
Dr. Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja fontosnak tartja, hogy egy ilyen eseményen közreműködjenek és a figyelmet az agrárium fontosságára irányítsák.
A háromnapos rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón részt vettek a támogatók is: Bodnár Lajos, a Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója, ifjabb Sántha Imre, a Formula-GP Kft. ügyvezetője, és Nagy Antal, a NAGÉV Kft. ügyvezetője.
Legfrissebb hírek
Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma
Május 17. 13:45
A hajdúvidi vízműtelepen áramkimaradás történt
Május 17. 12:15
Galériáinkból
Győrffy-Kiss József (John Cure) - Küszöbön a klímakatasztrófa?
Programajánló
26. „Szeresd a várost” gyermek futóverseny és Mezeifutás Diákolimpia Hajdúböszörmény körzeti döntője
Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)
Szeptember 13. 14:00
Látnivalók