Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2020. június 10. 10:10 Közérdekű

A Szabadhajdú június 12-ei számának első oldalán olvashatnak tudósítást a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésről. Az újság közli Sőrés István alpolgármester ünnepi beszédét is, melyet a Szabadhajdú első és negyedik oldalán olvashatnak.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

Fontos előrelépést jelent a város digitális életében tizenegy hajdúböszörményi wifi-pont kialakítása. Ennek részleteit a Szabadhajdú első oldalán találhatják.

A hét arca ezúttal Bagossi Gáborné nyugalmazott pedagógus, kinek portréját az újság 2. oldalán olvashatják.

A vészhelyzet ideje alatt sem szünetelt Hajdúböszörményben a közigazgatási munka. Erről és a koronavírus okozta helyzetben hozott döntésekről a 3. oldalon számol be az újság.

Ugyancsak itt kapott helyet a gyermekétkeztetésről szóló tudósítás, melyből kiderül többek között az is, hogy a városban június 16-tól szünidei gyermekétkeztetést is megvalósítanak.

Hajdúböszörményben az ország egyik legszebb köztéri alkotása a főtéren található kétalakos Bocskai-szobor. Az alkotás létrejöttének körülményeiről, az avatás pillanatáról az újság 5. oldalán olvashatnak ismeretterjesztő írást.

Születésének 150. évfordulója alkalmából mutatjuk be Csók István festőművészt, aki az egyik leghitelesebb ábrázolója volt a magyar vidéknek, a magyar tájnak. Életútját az 6. oldalon közli a Szabadhajdú.

Az elmúlt években sok örömet szerzett a városnak és a sportbarátoknak a hajdúböszörményi futsal női csapata. Történetükről, a bajnoki címek megszerzéséről, szurkolóikról az újság 8. oldalán találhatnak írást.

Legfrissebb hírek

Középkerti Napok és Veterán Jármű Találkozó

Május 6. 15:36

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Galériáinkból

Fölszálott a páva területi válogató

Programajánló

A XXVII. Böszörményi Slambuc és HÍR Védjegyes Fesztivál

Hajdúböszörményi Tájházak

Május 25. 08:00

Belvárosi Street Food Fesztivál

Részletek és koncertek hamarosan!

Július 12. 09:00 - Július 14. 23:00

Látnivalók

Dávid és Góliát - Az 1956-os forradalom emlékműve (Losonczy Géza Emlékpark)

Honvéd utca - Losonczy Géza Emlékpark

Őseink szoborcsoport

Kálvin tér