Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2021. szeptember 1. 14:00 Közérdekű

Csikósok, fogatok és cifraszűrbe öltözött hagyományőrzők várták a Kinizsi téri lovaspályán az érdeklődőket augusztus 28-án. A rendezvényen az érdeklődők azon túl, hogy csodálatos felöltőket megtekinthették, találkozhattak póni- és hagyományos fogatokkal, illetve közelről is megfigyelhették, hogyan is történik a nóniusz fajták tenyészszemléje. Az eseményről készült tudósítás az újság 1. oldalán található.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

Az elmúlt időszakban több hajdúböszörményi pedagógust is elismerésben részesítettek. Vargáné dr. Nagy Anikó, az egyetem főiskolai docense Brunszvik Teréz-díjat vehetett át Budapesten, a közelmúltban. A róla szóló portré az újság 2. oldalán olvasható.

A Bodaszőlőért Egyesület kulturális programok szervezése mellett fontosnak tartja a településrészen élők egészségmegőrzését is. Ennek keretében augusztus 28-án szerveztek egészségnapot, melyről a Szabadhajdú a lap 3. oldalán számol be, ahol megtalálható még az augusztus 20-án kitüntetett Lelesz Györggyel készült interjú is.

A Széchenyi-iskola tanára az intézményéről elnevezett díjat vehette át. Erdős Imre több évtizedes kiváló pedagógiai és oktatói tevékenységéért kapta az elismerést, s vele munkatársunk beszélgetett. A riport a Szabadhajdú 4. oldalán olvasható.

Az újságban ezúttal is több felhívás és tájékoztató is található, köztük a Város napja programjait bemutató írás, melyeket a lap 5-6-7-8. oldalán találhatnak. S ez utóbbin mutatjuk be Horváth Csaba fiatal tehetséges böszörményi birkózót.

Legfrissebb hírek

Kiss Attila polgármester tartott vezetői ügyfélfogadást

Május 8. 14:36

Előregisztráció a „Nyári diákmunka” programra!

Május 8. 13:18

Galériáinkból

Városi Gyermeknap

Programajánló

Falunap 2024. - Hajdúvid

Június 8. 09:00

Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál és Hajdú-Bihar Vármegyei Örökség Néptánctalálkozó

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 11. 09:00

Látnivalók

Hajdúsági Múzeum

Hajdúböszörmény - Főtér

Őseink szoborcsoport

Kálvin tér