Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2020. augusztus 12. 10:46 Közérdekű

A Szabadhajdú augusztus 14-ei számában részletes tudósítás olvasható a lap első oldalán a képviselő-testület augusztus 6-ai rendkívüli üléséről. Ugyancsak itt található a diákmunkát bemutató tudósítás is, amelyből kiderül, hogy Hajdúböszörményben például két turnusban négyszázharminc fiatal dolgozott a város különböző intézményeiben.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

A hét arca ezúttal a negyven év szolgálati idő után nyugdíjba vonuló Töviskes Antalné mesterpedagógus, a Gyakorló Óvoda vezető óvodapedagógusa. A vele készült interjú az újság 2. oldalán található.

Megkezdődött a megyei Vöröskereszt és a Polgármesteri Hivatal közös rendezvénye, A nők a családban és munkahelyen című programsorozat, melyről az újság a 3. oldalon számol be. Ugyancsak itt kapott helyet Hajdúböszörmény első női orvosának, szakmája polihisztorának, Kiss B. Juliannának a pályaképe. Ő a századforduló után gyógyított gyermekeket, felnőtteket egyaránt.

A Balmaz-Sütöde Kft. készítette el az idei esztendőben a Magyarok kenyerét. Az általuk készített írásból kiderül, hogy milyen technológiával és alapanyagokkal készítik például a Hajdúsági házi kenyeret. Az írás a 4. oldalon található, csakúgy, mint az identitásunkat, a hajdúk eredetét is bemutató ismeretterjesztő cikk.

Az újság ezúttal is több felhívást, tájékoztatót, pályázatot és programajánlatot is közöl, melyek az 5-6-7-8. oldalon kaptak helyet.

Legfrissebb hírek

Középkerti Napok és Veterán Jármű Találkozó

Május 6. 15:36

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Galériáinkból

Hajdúhét 2017

Programajánló

A XXVII. Böszörményi Slambuc és HÍR Védjegyes Fesztivál

Hajdúböszörményi Tájházak

Május 25. 08:00

Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál és Hajdú-Bihar Vármegyei Örökség Néptánctalálkozó

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 11. 09:00

Látnivalók

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Hajdúböszörmény - Főtér

II. világháborús emlékmű

Újvárosi utca