Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2021. október 14. 08:42 Közérdekű

A Szabadhajdú október 15-ei számában tudósítást olvashatnak a nemzeti gyásznapunk, az aradi vértanúk emléknapján tartott böszörményi rendezvényről. Az írás az újság 1. oldalán található, csakúgy mint a könyvtári hét rendezvényéről készült beszámoló, melynek keretében „Most élsz – Máté Péter és egy igaz szerelem története” című könyvet ismerhették meg az érdeklődők.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

Az elmúlt időszakban megsokszorozódtak a feladatai annak a böszörményi kitüntetettnek, aki a város napján Somossy Béla-díjat vehette át. A pandémia és a hozzá kapcsolódó kötelességéről, s hétköznapjairól kérdeztük Balogh Éva városi tiszti főorvost. A vele készült riportot a lap 2. oldalán olvashatják.

Újabb fejlesztésekről ad hírt az újság a 3. oldalon, ahol részletes tudósítást olvashatnak a rendelőintézetben, illetve a fürdőben megvalósított egészségügyi fejlesztésekről. S itt található az az írás is, amely az egyetem új játszóterének létrehozásáról számol be, valamint megvalósuló és leendő útfejlesztésekről is tudósít a Szabadhajdú.

Talán sokan rácsodálkoznak arra, hogy egy törékeny hölgy az állattenyésztésen belül is a nagyüzemi sertéstartásra adja a fejét. Balogh Attiláné Zabos Erzsike a Béke Mezőgazdasági Kft. agrármérnökeként több száz jószágot számláló sertéstelepet vezet. A vele készült riport az újság 4. oldalán kapott helyet.

A tánc, a mozgás sokak életeleme. Így vannak ezzel azok a fiatalok is, akik Hajdúböszörményben a Black Time Hip-hop Tánciskola foglalkozásain sajátítják el a modern tánc alaplépéseit. Vezetőjükkel, Horváth Zoltánnal az újság 5. oldalán készült beszélgetést olvashatják. S itt kapott helyet több fontos felhívás is, köztük a diákoknak szóló Bursa Hungarica pályázat is.

A színházi évad tájékoztatója, osztálytalálkozók és születésnapi köszöntők mellett a lap 8. oldalán a HTE felnőtt focicsapatának új edzőjével, Kaszás János Zsolttal is megismerkedhetnek a Szabadhajdú olvasói.

Legfrissebb hírek

Új háziorvosi rendelők építése Hajdúböszörményben

Május 3. 20:39

Ünnepélyes állománygyűlésen ismerték el a munkájukat

Május 3. 10:08

Galériáinkból

Fürdőkert

Programajánló

Őrültek, haza!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 22. 19:00

Rendezvénynaptár tervezet 2024.

December 31. 09:01 - December 31. 23:00

Látnivalók

Hajdúböszörményi Tájházak

Hajdúböszörmény

Trianoni emléktábla

Bocskai István tér – Hajdúsági Múzeum Bocskai István térre néző fala