Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

2023. január 26. 14:48 Közérdekű

A Szabadhajdú január 27-ei számában tudósításban számolunk be több, a város életét is befolyásoló pályázati támogatásról, beruházás megkezdéséről. Így a lap 1. oldalán kapott helyet a kormány által nyújtott 444 forintos segítség, amely az önkormányzat és intézményei megemelkedett rezsiköltségeinek finanszírozásához járul hozzá.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Január 22-én 200 éve annak, hogy Kölcsey Ferenc Csekén befejezte nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Az immár emléknappá avanzsált esemény kapcsán Hajdúböszörményben is több rendezvény várta az érdeklődőket. Így népzenei bemutatón hallhatták a jelenlévők nemzetünk egyik fontos értékét, illetve az Orfeoszínház társulata prózát és verseket mutatott be közönségének.

Pályáját meghatározta az a közeg, amelyben nevelkedett. Ifjabb Sántha Imrével készült portrénk A hét arca rovatában a 2. oldalon olvasható.

Lapunk előző számában városuk elmúlt évét a polgármester értékelte, s beszélt közösségünk jövőbeni beruházásairól. Ezúttal a választókörzet országgyűlési képviselőjét, dr. Tiba Istvánt kérdeztük hasonló témákban. A beszélgetésből többek között az is kiderül, hogy személyes szívügyének tekinti a Hajdúkerület egykori székházának, a jelenleg a múzeumnak és a bíróságnak otthont adó épületnek a felújítását. Az írás a 3. oldalon található, ahol beszámolunk arról is, hogy városunk több oktatási intézménye is csatlakozott a Szavaljuk együtt a Himnuszt! programjához.

E sorok olvasói közül biztos többen vannak olyanok, akiket felháborít az, ha környezetében eldobott szemetet lát. Talán kevesebben vannak azok, akik le is hajolnak az eldobott hulladékért. Sajnos egyre többször tapasztaljuk, hogy felelőtlen emberek hagyják maguk után a háztartási hulladékot vagy építési törmeléket. Az újság 4. oldalán található írásunkban a területért is felelős szakembert kérdeztük a megelőzés lehetőségeiről, illetve a tettenérést követő szankciókról.  

Tíz éve, hogy Hajdúböszörményben is az önkéntes tűzoltókat a hivatásosok váltották fel. Munkájuk elismeréseként a közelmúltban vehettek át a belügyminiszter által kiállított oklevelet. A kitüntetett tűzoltókkal munkatársunk beszélgetett. Írását az 5. oldalon olvashatják, ahol helyet kapott még a magyar Himnusz eredeti szövege is.

A Szabadhajdúban ezúttal is több felhívást, hirdetményt, pályázatot olvashatnak a 6-7-8. oldalon. S ez utóbbin egy szép, a kosárlabdások által eredményéről is beszámolunk.

Legfrissebb hírek

Több témában is folytak egyeztetések

Május 7. 17:24

A Csillagvár Óvoda Kölcsey és Dobó utcai feladatellátási helyeinek fejlesztése Hajdúböszörményben

Május 7. 14:06

Galériáinkból

Ökoskodó-vetélkedő

Programajánló

26. „Szeresd a várost” gyermek futóverseny és Mezeifutás Diákolimpia Hajdúböszörmény körzeti döntője

Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)

Szeptember 13. 14:00

A XXVII. Böszörményi Slambuc és HÍR Védjegyes Fesztivál

Hajdúböszörményi Tájházak

Május 25. 08:00

Látnivalók

Millenniumi emlékmű

Bocskai István tér

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Hajdúböszörmény - Főtér