Maghy Zoltán életműve
Maghy Zoltán 1903-ban született Hajdúböszörményben. (Elhunyt: Debrecen, 1999. december 5.) Mintegy hétévtizedes munkássága során olyan életművet teremtett, amely számon tartott része az alföldi, a hazai festészetnek, a magyar művészettörténetnek. A Hajdúság, a Hortobágy emberi, tárgyi, természeti, építményi világának hiteles megjelenítője volt.
A gimnáziumban a kiváló rajztanár és festőművész, Király Jenő indította útnak. A képzőművészeti főiskolán Glatz Oszkár tanítványa volt. Képei 1924 óta szerepelnek kiállításokon. A harmincas években a Hortobágyon dolgozott Káplár Miklóssal, Kampler Kálmánnal, Boromisza Tiborral. Első önálló kiállítását 1926-ban rendezte Hajdúböszörményben, melyet számtalan hazai és külföldi tárlat követett. Képei megtalálhatók a Nemzeti Galériában, a Déri Múzeumban és magángyűjtőknél Kanadától Ausztráliáig. Alapító tagja volt a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepnek. Művészetének elismeréseként számtalan elismerést kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének tulajdonosa, Hajdúböszörmény Város díszpolgára volt. Maghy Zoltán festőművész, alkotásai, szellemisége, neve méltán jelzi és reprezentálja Hajdúböszörmény és az egyetemes magyar kultúra értékeit. A Deák Ferenc utca 2. szám alatti épület Maghy Zoltán szülőháza, lakóhelye és műterme volt egészen haláláig. (Ezt a tényt emléktábla is megörökíti az épület falán.)
Legfrissebb hírek
Galériáinkból
Programajánló
Zene nélkül mit érek én...Cserháti Zsuzsa és Máthé Péter emlékkoncert
Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház
Május 15. 19:00
Látnivalók