Lezajlott a kosárlabda bajnokság utolsó fordulója

2023. május 15. 08:15 Sport

A HTE U12-es kosárlabda csapata a közelmúltban játszotta az MKOSZ Országos Gyermek Bajnokság 8. és egyben a 2022/2023-as évad utolsó bajnoki fordulóját. A forduló ezúttal Nyíregyházán zajlott.

Lezajlott a kosárlabda bajnokság utolsó fordulója

Első mérkőzésüket a házigazda NYKK Eötvös csapata ellen játszották, melyen 44-56 arányú győzelmet arattak, ám a második mérkőzésen Cívis KK B csapata ellen nem sikerült a bravúr és vereséget szenvedtek.
„Az első meccsen a nyíregyházi csapat ellen a korábbi fordulókkal ellentétesen nyugodtabban és taktikusabban játszottunk. Tetszett, hogy nem egyénileg akartunk megoldani mindent a pályán a támadások során. Több passzból vezetett támadásból is sikerült pontot szereznünk, illetve a védekezés során is kellően harciasok voltunk. A második mérkőzésre mentálisan és fizikálisan is elfáradtunk, sajnos sok kiharcolt büntetőt nem sikerült pontra váltanunk, így megérdemelten nyert a debreceni csapat.” – nyilatkozta Dr. Szűcs Sándor a csapat edzője.

A HTE U12-es kosárlabda csapata a középmezőnyben végzett a 2022/2023-as bajnoki évad során, hiszen a 25 csapatot számláló tabella 12. helyén fejezték be a bajnokságot.

A csapat tagjai: Abuczki Péter, Andorkó Dávid, Ágoston Jázmin, Czifra László, Drén Bence, Kocsis Janka, Kovács Áron, Kovács Benedek, Kiss Márton, Molnár Zsombor, Nagy Máté, Nagy Dávid, Nyitrai Balázs, Oláh Roland, Orbán Szilárd, Rab Márton, Szabó Dominik, Szabó Bence, Szekeres Kata, Tompák Zoárd, Vass Tamás
Edző: Dr. Szűcs Sándor

Ezúton is gratulálunk a csapat minden tagjának a bajnoki évad során nyújtott teljesítményéhez és nagyszerű eredményeikhez!

Hajrá Jaguárok, hajrá HTE!

 

Legfrissebb hírek

Középkerti Napok és Veterán Jármű Találkozó

Május 6. 15:36

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Galériáinkból

Idősek napi rendezvény Hajdúviden

Programajánló

Évadnyitó veterán jármű találkozó

Fürdőkerti Rendezvény és Turisztkai Szabadidőpark

Május 11. 08:00

Kutyafuttában

Hajdúböszörmény Bocskai István tér

Május 12. 10:30

Látnivalók

Bocskai téri református templom

Hajdúböszörmény - Bocskai tér

Millenniumi emlékmű

Bocskai István tér