Hajdúböszörményi Tájházak- skanzen

A hajdúböszörményi skanzen hajdú családi házai a 18. század végén, a 19. század közepe között épültek, megörökítik a magyar Alföld, különösen a Tisza-vidék építkezésének egyik sajátos módját. Külön értékük, hogy öt épületegyüttes maradt fenn, amelyek a Polgári út egyik zugában szervesen összetartoznak. A portákon megmaradtak azok a gazdasági épületek is, amelyek reprezentálják a tulajdonosok vagyoni helyzetét is: a Löki porta a gazdag hajdú család épületegyüttesének mintáját adják, a gazdasági épület hangsúlyos, több osztatú, jól követhetők azok a funkciók, amelyeket egyes helyiségei magukban hordtak. Emellett góré, ólak, istállók rendszere is fennmaradt. A terményeket górékban, hombárokban, pincében és kamrákban tárolták, a használt mezőgazdasági eszközök is fedett csűrbe kerültek (Eke, borona, henger, kéziszerszámok.) A lószerszámokat az istállókban, a szekerek és a tehén vontatta szekér járom részét inkább a csűrben helyezték el. A többi hajdú-ház az átlagos gazdasági helyzetű paraszti porták jellegzetes képviselői.

Az épületek a szerves népi építészet kiváló, megőrzött egyedei is, az agyag alapú vályog, amelyet a vályogblokkok „vetése” során törekkel és szalmával dolgozta össze, ez a lakóépület szigetelését szolgálta. A hagyományosan mész-korom-tejjel és mésszel konzervált falak, a gazdagon megmunkált és natúr faanyag használata, fafajta jelzi az adott térben fellelhető anyagfelhasználást, annak gyakorlatát is. A helyiségek mésszel fehérre meszeltek, földpadlósak voltak, a javításokat a falon vagy a padlón agyagtapasztással végezték el.

A tető a környezetben fellelhető nád, s a tetőfedés követi a Tisza-vidéken gyakori módszert: a tető nagyobb, alsó részét rövid szálakból álló náddal erősítik meg, (duggatják) a nyeregtető felső részét a szél miatt korcolják és konttyal zárják le. A tető széleken a nádat kötőfákkal, lécekkel fogják le. Makovecz Imre építész művészeti-építészeti koncepciója valósul meg a böszörményi porták építkezési módjaiban.

Eredetileg a házakat feketére mázolt kerítés választotta el egymástól és az utcától, amelynek mintáit is megtartotta az épületegyüttes, noha az egymás között palánk már praktikus, látványcentrikus okok miatt gyakran hiányzik.

A házak telken való elhelyezkedése is szokatlan, eltér az utcasorok utcára néző ablakos házainak rendszerétől, rendszerint kissé beljebb a palánktól, egy virágoskerttel elválasztva épültek meg a lakóépületek, a bejáratot és az ablakokat tornác védi, amelyből gyakran a padlásfeljáró is nyílik, létrás megoldással vagy faajtó mögötti lépcsővel. A tornác nyáron hűtötte a lakást, télen védte a csapadéktól.  A házak egyenes vonalúak, általában pitvarosak, amelyben a szabad tűzhely és a kemencék „szája” is fellehető, a fűtés kemencékkel történt. A kemencék a szobákban helyezkedtek el, a padka az idősebbek helye volt, a gyerekek a fal és a kemence közötti „sutban” alhattak, amely a legmelegebb hely volt a szobában. A szabadtűzhely a család, mint gazdasági egység által felnevelt állatok húsának és töltelékeinek a füstölésére is szolgált, ide akasztották a sonkát, a kolbászt, stb. A kemence nem csak fűtésre szolgált, hetente egyszer kenyeret, hétvégére kalácsot is sütött a háziasszony. A pitvarból nyílott a szoba és a kamra, de a tehetősebb hajdú-családok a kamra helyén is szobát alakítottak ki, amely az egész családnak nappalija és hálóhelye volt, a másik szobát „tisztaszobának” őrizték meg, amelyet a nagylányok vagy vendégek használhattak, ünnepeken a család egésze összegyűlhetett. A házak hosszanti tengelyében mestergerendákat helyeztek el a legalább négy osztatú tartófalakon, amely a keskenyebb tartógerendákat is támasztotta. A mestergerendába rendszerint belevésték a ház építtetőjének nevét és az építés időpontját is.

A ház nagysága és belső elrendezése, berendezései arra utalnak, hogy a hajdú-családok általában nagy létszámúak voltak, a szülők egy térben, külön ágyban aludtak a gyermekekkel, a legénnyé válás, nagylánnyá válás privilégiumokkal is járt a ház használatában. A kisgyermekek egy ágyban aludhattak, növekedve egymásnak „lábtól”. Az étkezés közös volt a családi asztal körül, amelyhez lócák és székek tartoztak. A „fürdőszoba” a pitvar bejáratánál elhelyezett mosdótál volt, a hagyomány szerint a hajdú lőfegyverét a tiszta szoba ajtaja mögött akasztották fogasra, ahol bizonyos felső ruházatot is tároltak, a mestergerendára szögekre helyezték vízszintesen a hideg fegyvert A mestergerenda és a mennyezet közötti rés fontosabb dokumentumok, kisebb értékes tárgyak tárolására is szolgált.

A hajdú-házak egy jól funkcionáló családmodellt, közösségi kapcsolatokat mutatnak, amelyben meghatározott értékrend szerint három generáció együtt élt: termelt, növekedett, gazdagodott, épült. A ma emberének pozitív mintát képes adni, s rámutatni az egykori gyökerekre, egy folyamatra, amely települési múltunk is.

Legfrissebb hírek

Autópálya le-és felhajtó ágának lezárása

Május 14. 12:05

A Bocskai Strand és Gyógyfürdő energetikai korszerűsítése

Május 14. 07:26

Galériáinkból

Közlekedő Petőfi című rajzpályázat eredményhirdetése

Programajánló

XIII. Hajdúböszörményi Írótábor

Július 23. 08:00 - Július 27. 23:00

Dísznövény és ízek fesztiválja

Május 18. 08:00

Látnivalók

Káplár Miklós Emlékház

Hajdúböszörmény, Hortobágy u. 10.

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Hajdúböszörmény - Főtér