Hajdúböszörmény csónak alakú fejfái a Nyugati temetőben

A 19. századi jellegzetes hajdúböszörményi sírjelek, a csónak alakú fejfák. Protestáns temetőkben nyugvó elhunytak jelölésére szolgált a fából faragott, bárdolt fejfa, mely méretével, díszítésével, formájával utalt az elhunyt korára, nemére és vagyoni helyzetére. A hajdúböszörményi fejfák a magyar fejfatípusok sorában a csónak alakú fejfák közé tartoznak. A fejfa plasztikusan zárt, de nem oszlopszerű formája három fő részre tagolódik. A fejrész három oldalon csapott, s többnyire az elhunyt nemére utaló csúcsdíszben végződik. A fejrészt az oszlopos törzstől a főnézeten eresz választja el, amelynek praktikus funkciója az, hogy a törzsön lévő tábla feliratát megvédje a csapadéktól.

A Nyugati temető csónak alakú fejfás parcella része, a város kulturális örökségének értékes részét, helyi védelem alatt ál. A területen a 19. században, az 1830-as évektől az 1880-as évekig temetkeztek. Innen kerültek elő a korabeli helyi festőasztalosok által készített színes virágozással díszített koporsódeszkák is. Ez az utolsó olyan temetői parcella, amelyben a régi temetkezési rend fedezhető fel.

A padmalyos temetkezési forma határozta meg a sírok elhelyezkedését, egymáshoz viszonyított helyzetét. Mivel a koporsó nem a ténylegesen kiásott sírba, hanem annak a végébe mélyített üregbe került, a sorok elhelyezkedése is sajátos formát mutat. A sírok nem egymás mögött következnek, hanem a rákövetkező sor sírhelyei mindig az előző sor közére kerülnek. A sírok kelet-nyugatitájolásúak. A fejfa minden esetben a halott feje fölé került, nem függőlegesen ásták be, hanem kissé előre döntve. 

Legfrissebb hírek

Május 10. - A mentők napja

Május 10. 08:03

Kedves Lakosság! - Figyelem csalók

Május 9. 15:42

Galériáinkból

Koszorúzás az Őseink szobránál

Programajánló

Belvárosi Street Food Fesztivál

Részletek és koncertek hamarosan!

Július 12. 09:00 - Július 14. 23:00

Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál és Hajdú-Bihar Vármegyei Örökség Néptánctalálkozó

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 11. 09:00

Látnivalók

Kálvin téri református templom

Hajdúböszörmény - Kálvin tér

A 17. Bocskai huszárezred emlékműve

Ady Endre tér