H. Fekete Péter
H Fekete Péter hatalmas munkabírásával, tettvágyával és hazafias elkötelezettségével, sokoldalú közéleti tevékenységével maradandót alkotott Hajdúböszörmény történelmében, ami a jelen kor számára is példaértékű lehet.
A Városi Múzeum, később Hajdúsági Múzeum alapítója, igazgatója és számos helytörténeti munka szerzője, publikációi jeles szakmai lapokban és könyv formulában is megjelentek. Aktívan vett részt a város közéletében, számos civil szervezet létrehozásában és működtetésében vállalt szerepet. Helyi újságot indított el, amelynek szerkesztője lett, nevéhez fűződik az első Hajdúhét megszervezése és a város új utcaneveinek összeállítása. Pedagógusként is kiemelkedő munkát végzett, iskolaigazgatóként sok újítást vezetett be, a kor legmodernebb oktatási módszereit alkalmazta, a diákok számára tanórákon kívüli foglalkozásokat is szervezett. Több országos jelentőségű tanügyi bizottságnak volt tagja és vezetője, az oktatással kapcsolatos dokumentációk kidolgozója, emellett a Református Egyházkerületben is kiemelkedő munkát végzett. Politikai szerepvállalása során a trianoni békediktátum revidálásának elkötelezett híve, aki elvei mellett mindvégig kitartott politikusként és pedagógusként egyaránt. Munkásságát nyugdíjba vonulását követően is folytatta, mindaddig amig a kommunista diktatúra teljesen el nem lehetetlenítette. H Fekete Péterről Hajdúböszörményben utcát neveztek el, emlékét méltán őrzi az utókor.
H. Fekete Péter (1880-1966) december 26-án született Hajdúszoboszlón. Magát az egykori szoboszlói hajdúkapitány, Halasi Fekete Péter leszármazottjának tartotta, ezért egész életében következetesen használta nevében a „Halasi” előnév „H” betűjét.
Iskoláit Hajdúszoboszlón, Debrecenben és Budapesten végezte. A budai Pedagógiumban szerzett iskolai tanári oklevelet és 1907-ben Nagyváradon kezdett el tanítani az ottani Községi Polgári Fiúiskolában. 1912-ben Nagyszalontára került a Községi Polgári Leányiskolába igazgatónak. Nagyszalontáról 1922-ben távozott és két évig Gyulán volt igazgatóhelyettes a Társulati Polgári Fiúiskolában.
1924-ben Gyuláról Hajdúböszörménybe költözött és a Hajdúböszörményi Református Polgári Leányiskola igazgatói tisztét töltötte be egészen 1943-ban bekövetkezett nyugállományba vonulásáig.
Az ifjúság nevelését nem csak tudományos értelemben tartotta fontosnak. 1924-től tagja volt a Magyar Vöröskereszt Egylet helyi választmányának, valamint a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt helyi megbízottja, majd nevelőtanára is volt éveken át. Az általa szerkesztett leányiskolai értesítőből kiderül, hogy a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltése céljából elősegítette és bátorította különböző ifjúsági szervezetek, önképzőkörök működését az iskolában. Komoly hangsúlyt fektetett a sportra, igazgatósága alatt a különböző megyei és országos sportversenyeken szép eredményeket értek el a tanulók.
Diákjai sikeresebb továbbtanulása céljából 1938-ban továbbképző tanfolyamot szervezett az iskola keretein belül. A legmodernebb elvek szerint alakította az iskola oktatási rendszerét, számos újítást vezetett be, mint a filmvetítő szoba vagy a tanulást segítő szemléltetőeszközök beszerzése, iskolai éremgyűjtemény létrehozását kezdeményezte, amelynek alapjait saját gyűjteményéből adományozta az iskolának.
Oktató, népművelő munkáját már az 1924-es ideköltözésétől az iskolán kívül is folytatta. 1927-től, amikor a Közművelődési Egyesület választmányának tagjává választották, számos ismeretterjesztő előadást szervezett és tartott az egyesület téli alkalmai keretében.
A helyi református leányiskola igazgatójaként fontos szerepe volt a hajdúböszörményi egyházi életben is. Nyugdíjazásáig nem csak tagja, de jegyzője és gondnoka is volt az iskola igazgatótanácsának. 1935-ben az ő szorgalmazására indított Bocskai Népe címen újságot a helyi református gyülekezet, melynek szerkesztője és felelős kiadója lett.
Az ő javaslatára vette fel 1931-ben a polgári leányiskola a hajdúböszörményi születésű Baltazár Dezső püspök nevét.
Mindezek mellett lelkesen részt vett Hajdúböszörmény két világháború közötti pezsgő civil életében. 1927-től 1937-ig szerkesztette és részben írta a Hajdúböszörmény és vidéke című helyi lapot, valamint több civil egyesületnek is tagja és vezetője lett, mint a Fazekas Gábor-Iparos Olvasókör, a Hajdúböszörményi Sakk-kör, vagy a sikeres szereplései révén országos hírnévre szert tett Törekvés Dalkör, a Polgári Lövészegylet, a Polgári Kaszinó, a Vörös Kereszt Egylet vagy a hajdúböszörményi Önkéntes Tűzoltó és Mentőegyesület.
Már 1924-ben szorgalmazta a városvezetésnél egy helytörténeti gyűjtemény létrehozását, melyre még ebben az évben képviselőtestületi határozat született. H. Fekete lelkesen megkezdte a leendő Városi Múzeum anyagának gyűjtését és töretlen elszántsággal kijárta a városvezetésnél, hogy 1928-ban állandó helyiséget (az egykori Hajdúkerületi Székházban) és éves költségvetést szavazzanak meg a múzeumnak, melynek igazgatója volt kisebb megszakítással 1957. április 30-ig. Azt a célt tűzte maga elé, hogy a Városi Múzeum ne csupán Hajdúböszörmény, de az egész Hajdúság kulturális értékeinek megőrzőjévé váljon és ezt az elvet vezetősége egész ideje alatt megtartotta. Lelkes revizionista, egyik legismertebb munkája Hajdúböszörmény utcaneveiről készült összeállítás 1929-ből, amikor egy önkormányzati bizottság tagjaként megbízták a város új utcaneveinek összeállításával. Ezen munkája máig hatóan rajta hagyta nyomát Hajdúböszörményen.
Hajdúböszörmény közéletében betöltött szerepének következményeként 1936-tól a helyi képviselő-testület állandó választmányának is tagja, megbízatásában pedig egyben a szegényügyi bizottság munkájában is részt vesz. 1939-től az önkormányzat Népművelő Bizottságának elnöke.
Döntő szerepe volt az 1937-es Hajdúhét létrehozásában, melynek szervezésében és lebonyolításában is jelentős szerepet vállalt.
H Fekete Péter nem csak lelkes patrióta volt, hanem mélyen hívő református keresztyén tanító is. Pedagógusként olyan országos jelentőségű szervezeteknek volt tagja és vezetője, mint a Tiszavidéki Polgári Iskolai Tanári Kör, melynek elnöki tisztét is betöltötte, illetve az Országos Református Tanáregyesület Polgári Iskolai Szakosztálya, melynek szintén elnöke lett 1928-ban. 1931-től az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület igazgató tanácsának tagja, majd a szervezet alelnöke.
Konzervatív felfogású református keresztyén tanítóként és egyben nagy szakmai gyakorlattal rendelkező polgári iskolai igazgatóként őt kérték fel a polgári iskolák számára készülő Értesítő és Rendtartási Könyv összeállítására, valamint ő szerkesztette a Református polgári iskolák Ellenőrző Könyvét és az Ellenőrző Értesítő Könyvet is. Több előadást tartott az Országos Református Tanáregyesület éves gyűlésein az iskoláztatás reformjáról, a bevezetendő új módszerekről. 1929-ben az éves gyűlést az ő kezdeményezésére Hajdúböszörményben tartotta az egyesület.
A Magyar Református Egyházban elsősorban az oktatás terén igen komoly érdemeket szerzett, melynek elismeréseként több mint 10 éven át tagja a Református Egyházkerület Tanügyi Bizottságnak, ezen tiszténél fogva az Alsószabolcs-Hajdúvidéki Református Egyházmegye tagja is, valamint 1937-től a Magyarországi Református Egyház egyetemes tanügyi bizottságának polgári iskolai szakelőadója a II. világháború végéig. Karrierje csúcsán, 1939-ben az Alsószabolcs-Hajdúvidéki Református Egyházmegye egyháztanácsának előkészítő és gazdasági bizottsági tagja.
1929-ben figyelme a politikai élet felé fordul, 1930-ban a Keresztyén, Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt helyettes elnöke, majd 1936-ban már a Gömbös Gyula által vezetett Nemzeti Egység Pártjának alelnöke, művelődési osztályának pedig elnöke lesz. Amikor 1939-ben a párt nevet változtat Magyar Élet Pártjára a hajdúböszörményi szervezet társelnöke lett. A párt tevékenységét a korszak vezető politikusainak, Bárdossy Lászlónak, Kállay Miklósnak, Teleki Pálnak a neve fémjelzi, mely tükrözi H. Fekete hitét abban, hogy az önálló, nemzeti Magyarországnak elégtételt kell vennie a Trianonban elkövetett bűnökért és határait minden áron vissza kell állítania, akár nemzetközi segítséggel, akár önerőből. Ezért pedig minden becsületes magyar embernek legjobb tudása szerint kell dolgoznia, hogy nemzet felemelkedhessen és a rajta elkövetett sérelemért elégtételt vehessen. Ezt az elvet mind pedagógusként, mind közéleti szereplőként végig szem előtt tartotta és hirdette.
Ő maga szabadidejét különböző hobbiknak szentelte, melyekben szintén komoly eredményeket tudott felmutatni. Éremgyűjtőként már egészen korán tagja lett a Magyar Numizmatikai Társulatnak, de 1926-tól a Magyar Néprajzi társaságnak és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak is tagja és folyamatosan írásai jelennek meg az Ethnographia és a Magyar nyelvőr című folyóiratokban. Tíz éven át külső munkatársa volt a Magyar Királyi Hadtörténeti Múzeumnak.
Magyarország azonban a vesztes oldalon került ki a második világháborúból és az 1948 utáni kommunista hatalmi berendezkedés mindezt teljességgel a két világháború közötti politikai és szellemi elit számlájára írta. H. Fekete az 1930-as évekbeli aktív politikai szerepvállalása innentől bűnként került fel a képzeletbeli rovásfára, amit nem enyhített az sem, hogy H. Fekete jelleméből fakadóan egyszerűen nem tudta megtagadni elveit. Bár polgári leányiskolai igazgatóként 1943-ban nyugdíjba ment, továbbra is ő vezette a Városi Múzeumot. A Rákosi-féle politikai érában azonban nemkívánatos elemmé vált, ezért 1952. január 1-jével eltávolították a múzeum éléről.
A tudományos munkát tovább folytatta, írásai jelentek meg országos periodikákban, valamint ekkor tárta fel a középkori Vid falu templomát, melyről cikket is írt. Azonban ezeket az írásokat – talán politikai okokból – nem hozták le a vezető tudományos periodikák. A vidi ásatásról szóló írását csak 1959-ben közölte le az Archeológiai Értesítő. Tudományos pályafutása záróakkordjaként a Szejdi-járás gyászos évfordulójára jelent meg utolsó műve Hajdúböszörményben 1960-ban „Hajdúszoboszló és a Hajdúság pusztulása 1660-ban” címmel.
Társadalmi, majd tudományos elszigetelődése egyre zárkózottabbá és csalódottabbá tette. Az 1956-os forradalom leverése után 1957-ben visszahívták a múzeum élére, de csak 1960. február 16-ig tölthette be az igazgatói tisztet. Ekkor ismét elmozdították, ezúttal végleg.
Ez az újabb félreállítás már az ő rendíthetetlen kitartását is kikezdte: 1963-ban csalódottan elköltözött Hajdúböszörményből. Először Nagykőrösre ment, távoli rokonaihoz, de utolsó éveit Cegléden, idegen környezetben töltötte és ott érte a halál is 1966. április 28-án.
Ezzel kapcsolatosan is olyan akkurátus pontossággal rendezett, mint ahogyan életében minden más dologgal tette. Nem csak végrendeletet írt, de saját gyászjelentését is kinyomtatta kihagyva a dátumoknak a megfelelő helyeket. Végrendelete értelmében holttestét Hajdúböszörményben, a Keleti temetőben helyezték örök nyugalomra az előre elkészített sírkő alá 1966. május 1-jén.
Legfrissebb hírek
Galériáinkból
A magyar kultúra napja - Dr. Nyakas Miklós előadása
Programajánló
Zene nélkül mit érek én...Cserháti Zsuzsa és Máthé Péter emlékkoncert
Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház
Május 15. 19:00
Látnivalók