Fejlesztések a belvárosban
2023. szeptember 5. 15:41 Közérdekű
Fejlesztések a belvárosban: ez volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, melyet a mai napon tartott Kiss Attila polgármester és Sőrés István alpolgármester a Kassa utcán.
Kiss Attila elöljáróban elmondta, hogy nagyon fontos beruházások valósulnak meg a belvárosban, melynek köszönhetően számos nagy forgalmat bonyolító út újul meg. Kiemelte, a Kassa utcán felszíni csapadékvíz-elvezetők kerültek kiépítésre, míg az Arad utcán zárt csapadékvíz-elvezető készül. A beruházásnak köszönhetően az úttest is megújult a Kassa utcán, ez nagy öröm, hiszen már rossz minőségű volt a korábbi út. Az Arad utcán a nagy árok befedése zajlik, melybe egy méter átmérőjű csövek szállítják a csapadékvizet. E fölött - egy másik pályázatnak köszönhetően - kerékpárút kialakítása valósul meg. A csapadékvíz az Arad utca felé lesz irányítva, de a Polgári utcai rendszer is tudja fogadni a vízet, így két rendszer is rendelkezésre áll. A víz végül a csónakázótóba érkezik elsőként, onnan folyik tovább a Brassó- érbe. „Műszakilag és minőségileg is sikerült az elvárásoknak megfelelni.” - zárta gondolatait.
Sőrés István alpolgármester hangsúlyozta, hogy most, mint a körzet képviselője van jelen. Nagy öröm számukra, hogy megújult, nemcsak a csapadékvíz elvezető rendszer, de az úttest is, hiszen az iskolák miatt sok autó fordul meg itt nap, mint nap. Elmondta, hogy az utóbbi időben 10 utcát sikerült pályázatoknak és a mellé tett önerőnek köszönhetően megújítaniuk. Ezek az utak már megfelelnek korunk elvárásainak. Köszönetét fejezte ki ezért az önkormányzatnak, a szakembereknek, a hivatal dolgozóinak és mindenkinek, aki a munkafolyamatokban részt vett.
Legfrissebb hírek
Ne vásároljanak aszfaltot megbízhatatlan forrásból
Május 16. 08:41
Galériáinkból
Programajánló
26. „Szeresd a várost” gyermek futóverseny és Mezeifutás Diákolimpia Hajdúböszörmény körzeti döntője
Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)
Szeptember 13. 14:00
Látnivalók