Életet ment ez a tudás – elsősegély’

2022. július 28. 13:08 Közérdekű

Te vagy ott: összesik egy ember melletted az utcán, semmire sem reagál, a kezedben van az élete – ez bármikor megtörténhet. Jó, ha segíteni akarsz, de nagyon fontos tudnod, hogyan tedd. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Oktatási és Vizsga központjában nyáron hetente indul képzés.

Életet ment ez a tudás – elsősegély’

Elkerülhetetlen, hogy valamikor az életünkben ne legyen szükségünk elsősegélynyújtó ismeretekre. Ráadásul egészen másképpen cselekszik a bajban az, aki már tanult és gyakorolt elsősegélynyújtást, sőt pszichésen is másképp hat rá a helyzet. Határozott, nem esik pánikba, végzi a „dolgát”. Bármikor megtörténhet, hogy éppen mi vagyunk ott a baleset, rosszullét helyszínén, így rajtunk múlik egy ember élete vagy teljes felépülésének esélyei a – kihívott – mentők megérkezése előtt. A tapasztalatok szerint már az is fontos, hogy bennünk van a segítő szándék, de még fontosabb, hogy helyesen járjunk el. A beteg kiszolgáltatott helyzetben van. A hosszútávú cél az, hogy bárki, bárkik is legyenek a környezetében, megfelelően nyújtsanak neki elsősegélyt.

 

Közúton, munkahelyen, otthon

 

Minden héten indul elsősegélynyújtó képzés a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének Oktatási és Vizsgaközpontjában nyár végéig. A szervezők célja, hogy a minél több fiatalt, felnőttet felkészítsenek a legkorszerűbb alapfokú elsősegélynyújtó eljárásokra, és motiválják őket a segítségnyújtásra, ezért minden héten legalább egyszer tartanak tanfolyamot. Nemcsak a jogosítványhoz szükséges Közúti alapfokú ismeretek-képzésre várnak jelentkezőket, hanem cégeknek is ajánlják a Munkahelyi elsősegélynyújtást.

 

A képzésekre Jelentkezhet személyesen vagy telefonon: a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Oktatási és Vizsgaközpontjában (4025 Debrecen, Hatvan u. 37., 06/52/316-330 vagy 06/52/316-679.)

Legfrissebb hírek

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Kedves érettségiző diákok!

Május 6. 09:05

Galériáinkból

A magyar kultúra napja - Dr. Nyakas Miklós előadása

Programajánló

XIII. Hajdúböszörményi Írótábor

Július 23. 08:00 - Július 27. 23:00

Belvárosi Street Food Fesztivál

Részletek és koncertek hamarosan!

Július 12. 09:00 - Július 14. 23:00

Látnivalók

A 17. Bocskai huszárezred emlékműve

Ady Endre tér

Hajdúböszörményi Tájházak

Hajdúböszörmény