Délután ismét érkeznek

2020. augusztus 31. 13:24 Közérdekű

Ma 14:45 és 15:10 között halad át a mezőny városunkon. A mezőny a 3318-as út felől, vagyis Balmazújváros irányából érkezik Hajdúböszörménybe. a verseny útvonala: Külső-Újvárosi utca- Kórház tér – Újvárosi utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Bocskai István tér – Dorogi utca – 3502-es út Hajdúdorog felé.

Délután ismét érkeznek

Ezeken az útszakaszokon részleges, az áthaladás ideje alatt teljes zárás lesz.

 

Itt lehetőleg ne parkoljunk, mert a teljes zárás ideje alatt nem lesz lehetőség közlekedésre sem.

Mindenképpen óvatosan közlekedjenek az említett időpontokban, ezeken az útvonalakon. A verseny biztosításában a Rendőrség és a Polgárőrség is közreműködik. A versenyt élő erővel biztosítják, lesznek átengedési pontok, de ha tehetik, kerüljék ezeket az útvonalakat.

A hétfői versenynap  Böszörményi szakasza is látható lesz majd az M4 élő közvetítésén, hiszen Hajdúböszörmény részhajrá helyszín.

 

Kérjük, fokozott elővigyázatossággal közlekedjenek!

Legfrissebb hírek

Kiss Attila polgármester tartott vezetői ügyfélfogadást

Május 8. 14:36

Előregisztráció a „Nyári diákmunka” programra!

Május 8. 13:18

Galériáinkból

Baltazár Dezső református püspök reprint bibliájának bemutatója

Programajánló

Illúzió Mesterei Hajdúböszörmény

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 31. 16:00

Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál és Hajdú-Bihar Vármegyei Örökség Néptánctalálkozó

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 11. 09:00

Látnivalók

Római katolikus templom

Hajdúböszörmény

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Hajdúböszörmény - Főtér