Böszörményi Csergetés: várjuk a látogatókat!

Április 9. 11:12 Közérdekű

Hajdúböszörmény örömmel jelenti, hogy idén 16. alkalommal kerül megrendezésre a Böszörményi Csergetés, melynek részleteit a mai sajtótájékoztatón Kiss Attila polgármester és Czeglédi János, a Keleti Főcsatorna Egyesület elnöke osztották meg a nyilvánossággal.

Böszörményi Csergetés: várjuk a látogatókat!

Kiss Attila polgármester nagy örömmel számolt be az eseményről, melyet városunk egyik leglátványosabb programjaként könyvelhetünk el. A városvezető elmondta, minden évben több száz érdeklődő érkezik városunkba az ország minden tájáról. Ismertette, az esemény április 13-án, a Vásár téren indul, majd felvonulással a Bocskai István téren folytatódik. Az esemény fővédnöke Dr. Tiba István országgyűlési képviselő, míg a megjelenteket Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának elnöke köszönti. Kiss Attila beszéde végén szeretettel invitálta a lakosságot, hogy részesei lehessenek e hagyományőrző programnak.

Az esemény főszervezője, Czeglédi János részletesen ismertette a program menetét: reggel 9 órakor gyülekezés a Magyar szürke bika szobránál (Vásár tér), ahol egy kellemes reggeli várja a vendégeket. Ezt követően köszöntő és fotózkodás, majd következik a felvonulás a Bocskai István térig rendőri kísérettel és számos helyi egyesület részvételével. Ismertette, hogy a felvonulás ideje alatt útlezárásokra kell számítani.A déli harangszó után következik a csergetés, majd a Hajdúsági Múzeum udvarán ebéddel látják vendégül a regisztrált vendégeket. 13 órakor a múzeumban egy kisfilmet tekinthetik meg a résztvevők, a nap folyamán pedig kézműves utca is várja az érdeklődőket.

A Böszörményi Csergetés mindenkit szeretettel vár, hogy együtt ünnepeljük városunk hagyományait és kultúráját!

Fotó: Horváth Tamás

Legfrissebb hírek

Középkerti Napok és Veterán Jármű Találkozó

Május 6. 15:36

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Galériáinkból

TeSzedd! - Szemétszedő akció a Vackor tanösvényen

Programajánló

Belvárosi Street Food Fesztivál

Részletek és koncertek hamarosan!

Július 12. 09:00 - Július 14. 23:00

Őrültek, haza!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 22. 19:00

Látnivalók

Trianoni emléktábla

Bocskai István tér – Hajdúsági Múzeum Bocskai István térre néző fala

Hajdúböszörményi Tájházak

Hajdúböszörmény