Belépőt kap, aki a Hajdúsági Expón vért ad

2022. augusztus 1. 14:58 Közérdekű

Ragadja meg az alkalmat, amikor otthona, nyaralóhelye közelébe véradással települ ki a Magyar Vöröskereszt, és adjon vért – a Hajdú-Bihar Megyei Szervezet véradószervezői is kérik ezt augusztusban, hiszen, mint ismert, általában nő a vérigény és csökken a donorszám.

Belépőt kap, aki a Hajdúsági Expón vért ad

Nagyon örültek Fülöpön a donorok, hogy a járványhelyzet miatti leállások után, vagyis már majdnem 3 éve újra véradást szervezhettek a Vöröskereszttel a településen. Meghitt esemény tette emlékezetessé a július 27-i alkalmat: egy édesanya, aki sokszoros donor – 18 éves, először vért adó lányával érkezett. A civil szervezet önkéntesei és munkatársai ajándékokkal is meglepték a fülöpi donorokat. Augusztusban is, ha tehetik, visznek meglepetéseket az önzetlen és nagy felelősségtudatú segítőknek megyeközpontban és más helységekben.

 

Nem marad el a hóeleji MÁV-véradás Debrecenben – ha úgy tetszik – a menetrend is kötelez. A hónap 4. napján a Református Kollégiumban is várják a segítő szándékú embereket.  Ezeken a helyszíneken, miként a hónap első felének összes véradásán – Berettyóújfaluban, Tégláson, Álmosdon, Polgáron, Kabán, Balmazújvároson, Hajdúdorogon és Hajdúböszörményben – már készülnek az augusztus végi ünnepekre, amikor várhatóan megnő a vérigény, és sok donor megy nyaralni.

 

Érdemes vért adni Hajdúböszörményben a Hajdúsági Expóhoz kapcsolódó véradáson augusztus 12-én és 13-án a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközépiskolában, hiszen aki megteszi, belépőt kap a rendezvény következő napjára (4000 forint, teljes árú jegyet).

Mindenki tudja, aki rendszeresen vért ad vagy véradást szervez, hogy augusztusra készülni kell, mert általában megnő a vérigény, s a donorszám csökken, ezért kérik a vöröskeresztesek, hogy ragadja meg az alkalmakat mindenki, aki vért adhat, ha otthona, nyaralóhelye vagy az általa látogatott rendezvény közelébe véradással települ ki a Magyar Vöröskereszt.

  

 

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének aktuális véradásai:

 

DÁTUM

IDŐPONT

TELEPÜLÉS

HELYSZÍN

CÍM

2022.08.01.

09:00-13:00

Berettyóújfalu

Művelődési Ház

Bajcsy-Zs. u. 27.

2022.08.02.

14:00-17:00

Debrecen

MÁV Állomás

Petőfi tér 12.

2022.08.03.

14:00-17:00

Álmosd

Kölcsey Könyvtár és Műv.Ház

Rákóczi u. 2/c.

2022.08.04.

14:00-18:00

Debrecen

Db. Nagytemplomi Ref.Egyház

Kálvin tér 16.

2022.08.05.

13:00-17:00

Téglás

Városi Rendezvényterem 

Kossuth u. 35.

2022.08.09.

14:00-17:30

Polgár

Ady Endre Művelődési Ház

Barankovics tér 6.

2022.08.10.

14:00-17:00

Kaba

Művelődési ház

Szabadság tér 9.

2022.08.11.

14:00-17:00

Balmazújváros

Művelődési ház

Kossuth tér 18.

2022.08.11.

09:00-12:30

Hajdúdorog

Görög Demeter Műv. Ház

Böszörményi út 5.

2022.08.12.

08:30-16:30

Hajdúböszörmény

Széchenyi I. Mg. Szak. Isk.

Radnóti M. u. 3.

2022.08.13.

08:30-16:30

Hajdúböszörmény

Széchenyi I. Mg. Szak. Isk.

Radnóti M. u. 3.

 

Legfrissebb hírek

Új háziorvosi rendelők építése Hajdúböszörményben

Május 3. 20:39

Ünnepélyes állománygyűlésen ismerték el a munkájukat

Május 3. 10:08

Galériáinkból

TeSzedd! - Szemétszedő akció a Vackor tanösvényen

Programajánló

XIII. Hajdúböszörményi Írótábor

Július 23. 08:00 - Július 27. 23:00

Őrültek, haza!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 22. 19:00

Látnivalók

Bocskai téri református templom

Hajdúböszörmény - Bocskai tér

Hajdúsági Múzeum

Hajdúböszörmény - Főtér