Ankét a Hajdúsági Tükörről

2022. május 6. 09:25 Közérdekű

A Hajdúsági Tükör időszaki kiadvánnyal kapcsolatos kötetlen beszélgetésre várta az érdeklődőket a Sillye Gábor Művelődési Központban Varjasi Imre főszerkesztő és a szerkesztő bizottság.

Ankét a Hajdúsági Tükörről

A délutáni találkozón többek között megtudhatták a jelenlévők, a Hajdúsági Tükör idei első számát néhány újítással vehették kézbe az olvasók. A korábbi főszerkesztőnek, dr. Varga Gyulának is emléket állít a 2022-es első szám. Varjasi Imre elmondta, tematizálták is a kiadvány cikkeit. Hozzátette, igazán érdekes írások érkeztek ebbe a számba is, de a következő kiadványban is értékes írásokat találhatnak majd az olvasók. A tördelési munkákat Gargya Brigitta végezte, a fotókat pedig jórészt Horváth Tamás készítette. A főszerkesztő kiemelte, írások érkeznek majd Hajdúdorogról, Hajdúnánásról és Hajdúhadházról is.

A vendégek azonos állásponton voltak, hogy remek ötlet a cikkek mellett írójuk rövid bemutatása és fényképének szerepeltetése is.

Gyulai Sándor a Bocskai Gimnázium intézményvezetője kezdeményezte, amit ő is megtett, hogy mintegy támogatásként magánszemélyek akár elő is fizethetik a lapot intézmények számára, hogy minél szélesebb közönséghez eljusson a tartalma, ő maga magánszemélyként a Gimnázium számára fizetett elő.

Az eseményen jelen volt még és elmondta a lappal kapcsolatos élményeit Bakó Ildikó, a Kertész László Városi Könyvtár vezetője, Vezendi Krisztián, a Városüzemeltetési Intézvény vezetője, Kiss Anett a HBTV szerkesztő-riportere, és a szerkesztőbizottság két tagja:Borók Imre  és Balla Zoltán is.

A Hajdúsági Tükör legfrissebb száma megvásárolható a Művelődési Központban is, melyben a Latabár család hajdúböszörményi kötődéséről, Vikár Csabáné Gizike néniről is olvashatunk.

Legfrissebb hírek

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Kedves érettségiző diákok!

Május 6. 09:05

Galériáinkból

Koszorúzás az Őseink szobránál

Programajánló

XXIII. Középkerti Nap

Fürdőkerti Rendezvény és Turisztkai Szabadidőpark

Május 11. 09:00

Évadnyitó veterán jármű találkozó

Fürdőkerti Rendezvény és Turisztkai Szabadidőpark

Május 11. 08:00

Látnivalók

Dávid és Góliát - Az 1956-os forradalom emlékműve (Losonczy Géza Emlékpark)

Honvéd utca - Losonczy Géza Emlékpark

Bocskai téri református templom

Hajdúböszörmény - Bocskai tér