A várostól távol eső településrésznek is jutott a támogatásból
2022. július 22. 09:51 Közérdekű
Igaz, hogy demográfiai változások miatt már nem oktatási célból működik az egykori Nagypródi tanyasi iskola, azonban él itt egy kis közösség, akik a felújított iskolaépületet rendezvényekre, a művelődési házat pedig szociális célokra tudják használni - kezdte köszöntő beszédét Kiss Attila polgármester csütörtökön, a pródi átadó ünnepségen. 2021. decemberben jó hírt kapott városunk önkormányzata: az 5000 fő feletti lakosságszámú településeket érintő beruházásokat támogatja Magyarország Kormánya.
Hajdúböszörmény ekkor 490,5 millió forintot kapott, mely támogatást útfejlesztésre, illetve a pródi iskola és művelődési ház felújítására használtunk fel. A Pródra szánt 50 millió forintot 5 millió forinttal egészítette ki a Képviselő-testület, így mára 2 korszerűen felújított épülettel büszkélkedhet Pród közössége.
Tiba István országgyűlési képviselő fontos lépésnek tartja ezt a megújulást a várostól távolabb eső településrész életében, hiszen ma már jól látszik, hogy a zsúfolt nagy városokból mind inkább csendes környezetbe vágynak az emberek. Hangsúlyozta, ez a beruházás is jól mutatja, hogy nem csak uniós forrásból gyarapodik országunk. A képviselő meglátása szerint Böszörmény polgármestere bölcs döntést hozott, amikor úgy határozott, hogy a kapott támogatásból nem csak a város központját fejleszti. Így most a pródiak egy kulturált, a közösséghez méltó színtéren tudnak élni és kikapcsolódni.
A beruházást Molnár Imre, önkormányzati képviselő vette át, aki köszönetét fejezte ki a körzetéhez tartozó településrész támogatásáért.
Az esemény az egykori tanyasi iskola falán elhelyezett emléktábla avatásával fejeződött be.
Legfrissebb hírek
Hajdúböszörmény, Balmazújváros csomópont lezárása
Május 15. 15:51
Galériáinkból
Programajánló
26. „Szeresd a várost” gyermek futóverseny és Mezeifutás Diákolimpia Hajdúböszörmény körzeti döntője
Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)
Szeptember 13. 14:00
Látnivalók