A Szabadhajdú e heti számában

2019. június 12. 10:36 Közérdekű

A Szabadhajdú nyári, leállás előtti, utolsó számában

A Szabadhajdú e heti számában

több aktuális tudósítást olvashatnak. Így az első oldalon beszámolunk a felújított városi sportcsarnok átadásáról, melyet a szervezők a HTE 100. születésnapjához igazítottak. A jubileumhoz kiállítás és emléktábla-avatás is kapcsolódott.

Ugyancsak a lap első oldalán olvashatnak beszámolót a pedagógusok köszöntéséről.

A hét arca ezúttal a város díszpolgára, Liszt Ferenc-díjas kürtművész Friedrich Ádám. A róla készült portré az újság második oldalán található, ahol szintén egy emberközeli írás olvasható a hajdúböszörményi rendőrség kapitányáról, Dienes Imréről.

A Bocskai téri református gyülekezet egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megkezdhesse hazánk második legnagyobb Angster orgonájának a felújítását. A közösség adakozással és koncertekkel is próbál anyagi forrásokhoz jutni, mely a felújítás költségeit segíti.

Sikeres évet tudhat maga mögött a zeneiskola népzene tanszaka. Erről, illetve a mazsorettesek sikereiről, a város megtartó erejéről és böszörményi kitüntetettekről az újság harmadik oldalán találnak tudósításokat.

A Szabadhajdú képes történelmi áttekintést kínál negyedik és ötödik oldalán a Hajdúböszörményi Torna Egylet százéves múltjáról.

S persze ezúttal sem maradhat el az elmúlt hétvége sporteseményeinek bemutatása. Erről a lap tizenkettedik oldalán olvashatnak.

 

Legfrissebb hírek

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Kedves érettségiző diákok!

Május 6. 09:05

Galériáinkból

Ökoskodó-vetélkedő

Programajánló

Zene nélkül mit érek én...Cserháti Zsuzsa és Máthé Péter emlékkoncert

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 15. 19:00

Illúzió Mesterei Hajdúböszörmény

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 31. 16:00

Látnivalók

Hajdúsági Múzeum

Hajdúböszörmény - Főtér

Kálvin téri református templom

Hajdúböszörmény - Kálvin tér