2021. október 20., szerda |

A Hajdúhét programjai védettségi igazolvány nélkül látogathatóak

Augusztus 10. 15:27 Egyéb/Archív

Hajdúhét rendezvény kapcsán fontos információk. Kérjük, olvassák végig a tájékoztatót!
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a jelenleg hatályos jogszabály értelmében a Hajdúhét programjai védettségi igazolvány nélkül látogathatóak augusztus 19-22. között.
A belvárosban zajló útfelújítások miatt az Újvárosi, valamint a Hajdúkerület utca irányából a rendezvényre nem lehet bejutni, így a korábbi évekkel ellentétben itt nem lesznek belépési pontok. A Bocskai téren, négy kapun keresztül engedik be az eseményre érkezőket. Az alábbi helyeken lesznek a belépési pontok: Bocskai szobor előtt három bejárat, Múzeum Presszó mellett egy bejárat, az Iskola utca sarkán található bejárat technikai bejárat, csak a zenekarok, hatóságok és árusok használhatják.
Kérjük, az esti koncertek előtt érkezzenek időben a jegyértékesítési pontokra, hiszen a korábbi évek tapasztalata alapján jellemzően a koncertkezdés előtt 15-20 perccel érkeznek a legtöbben. Fontos információ továbbá, hogy a belépőjegyet csak készpénzben tudják megvásárolni, az italpultoknál ugyanakkor lehetőségük lesz bankkártyás fizetésre.
A korlátozott számban rendelkezésre álló parkolóhelyek miatt kérjük, hogy aki teheti gyalog, vagy kerékpárral érkezzen. A Petőfi Sándor utcán lévő beépítetlen ingatlan nyitva áll a parkolni kívánó járművek részére.
Várjuk Önöket szeretettel!

Legfrissebb hírek

Folytatódik a helyi önkormányzati utak kátyúzása a Dózsa György körúton

Október 19. 12:50

Hétvégén bajnoki fordulót játszottak a HTE Jaguárok

Október 19. 08:24

Galériáinkból

Hangok forradalma

Programajánló

Látnivalók

Őseink szoborcsoport

Kálvin tér

Hajdúböszörményi Tájházak

Hajdúböszörmény