Útfelújítás a Vásár téren

2021. november 18. 14:01 Egyéb/Archív

A Vásár téren tartottak bejárást november 18-án. Kiss Attila polgármester, Sőrés István és Fórizs László alpolgármesterek, valamint Czeglédi János, a városrész önkormányzati képviselője, az útfelújítási munkálatokat tekintette meg a Sport- és Rendezvényközpont és a Baltazár Dezső utca közötti szakaszon.

Útfelújítás a Vásár téren

Kiss Attila polgármester arról tájékoztatott, hogy az előző évben megkezdett munkálatokat folytatják most. Mint elmondta, tavaly az Erdély utca, és a Vásár térnek a Sport- és Rendezvényközpontig húzódó szakasza is új útburkolatot kapott. Kiss Attila hozzátette, hogy az idén pályázati forrásból be tudják fejezni az említett útszakaszt. Az útfelújítás során az aszfalt felső rétegét lemarják egészen a zúzott kőig, majd egy 9-10 cm vastagságú aszfaltréteget terítenek le. Valószínűsíthetően a jövő hét végére befejeződnek a munkálatok, nem csak a Vásár téren, hanem a Rákóczi utcának a Corvin János körúttól kifelé eső szakaszán is.

Legfrissebb hírek

Több témában is folytak egyeztetések

Május 7. 17:24

A Csillagvár Óvoda Kölcsey és Dobó utcai feladatellátási helyeinek fejlesztése Hajdúböszörményben

Május 7. 14:06

Galériáinkból

2023.10.03. Idősek Hónapja nyitó rendezvény

Programajánló

Dr. Gaskóné Nagy Erika előadás és workshop

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 16. 10:00

Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 8. 19:00

Látnivalók

Bocskai István szobor

Hajdúböszörmény - Főtér

Trianoni emléktábla

Bocskai István tér – Hajdúsági Múzeum Bocskai István térre néző fala