Szabó Miklós munkássága

Szabó Miklós (1942 – 2012) 2012-ben távozott az örökkévalóságba, váratlan hirtelenséggel. Élete majd’ hetven esztendejének több mint felét a masina túloldalán töltötte. Ott, ahol jó szemmel -és szívvel kellett meglátni egy érdekes arcot, vagy éppen egy pusztuló tanyát, netán egy fűben megbújó bogarat.

A barátok, az ismerősök, a tanítványok, az egykori kollégák számára is olyan ember volt, aki értékeket hordozott és közvetített. Fontosnak tartotta megmutatni mások számára is azokat a kincseket, melyek esetenként csak az ő szeme vett észre. Szabó Miklós élete és pályája mindannyiunk számára példa lehet. Magasra állította a mércét. Halála előtt néhány évvel betegsége okán, élni akarásával, töretlen munkakedvével átvészelte a legnehezebb időszakot is. Ebben nemcsak szerettei segítették őt, akik körülvették, hanem fotói is.

Pedagógus volt, szeretette a gyerekeket, sokat tett értük. Nemcsak oktatta őket szépre és jóra, de fontosnak tartotta, hogy megismerjék azt az országot, ahová születtek, ahol élnek.

Közéleti, közösségi emberként tartották számon, személye összeforrt Böszörménnyel, minden és mindenki érdekelte. A Szabadhajdú hetilap nélkülözhetetlen munkatársa, fotósa, a „lap szeme” volt. Példát adott és csodát művelt azzal, hogy örökmozgóságát, a megváltozott körülményekhez igazítva is megtartotta. Határtalan munkabírása, a maga elé kitűzött célok ösztönözték arra, hogy nem szabad megállni. Gondolkodott és tervezte a jövőt. Ezt tette élete utolsó percéig. Négy évtized alkotásait rendezte tematikus albumokba, amelyek közül sokat már a nagyközönség is megismerhetett. Bőven van még azokból, amelyek „bemutatkozásra várnak”. Szabó Miklós szívügyének tekintette, hogy képei által mindannyiunkat, még inkább böszörményivé „neveljen”. Több alkalommal is megmutatkozott a közönség előtt alkotásaival, akik nagy örömmel várták a munkáit. S mindig elégedettség töltötte el őket, amikor rátaláltak egy ismerős emberre, egy furcsa házra, egy ódon utcarészletre. Számára az értékteremtés nem kötelesség volt, bár annak is felfoghatnánk. Sokkal inkább a véréből, a lelkéből jövő ösztönös megnyilvánulás. Szabó Miklós hatalmas örökséget hagyott ránk. Böszörmény történetének több évtizedét fotókon dokumentálva. Nekünk itt maradottaknak könnyű dolgunk van: „csak” meg kell őrizni azokat. Hetvenedik születésnapján már nem lehetett  közöttünk, csak emlékünkben idézzük magunk elé alakját: hamiskásan mosolygó tekintetét.

Művészetével adott, gazdagított. Nemcsak az embereknek, a városnak is.