PÁLYÁZAT HELYI KIADVÁNYOK TÁMOGATÁSÁRA

Április 4. 15:37 Közérdekű

Hajdúböszörmény Város Önkormányzata pályázatot hirdet Hajdúböszörmény város kulturális életét gazdagító, kiemelt értéket képviselő helyi kiadványok megjelenésének támogatására.

1. A pályázat célja

Hajdúböszörmény város bemutatását szolgáló történelmi, néprajzi, irodalmi, művészeti (egyéb kulturális), gazdasági jellegű, nyomdai (elektronikus-) úton vagy hang (kép-) rögzítéssel előállított kiadványok megjelenésének támogatása.

2. A támogatásra rendelkezésre álló forrás mértéke

A 2024. évi költségvetésről szóló 9/2024. (II.8.) Önk. rendelet alapján Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a pályázatra elkülönített összeg: 1.450.000.- forint.

3. A támogatottak köre

3.1 Pályázatot nyújthat be: Hajdúböszörményi székhelyű, jogerősen bejegyzett civil szervezet, közalapítvány

3.2. Nem nyújthat be pályázatot:

1. párt,

2. párt által alapított alapítvány, párt részvételével létrehozott egyesület.

3.3. Nem részesülhet támogatásban, aki:

1. a korábbi támogatás felhasználását nem a támogatási szerződésben foglaltak szerint végezte el,

2. nem számolt el határidőre a támogatási összeggel.

3.4. Nem támogatható az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósítás módja vagy eredménye

1. bűncselekménynek vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak minősül;

2. alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért;

3. a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik.

4. A pályázatban be kell mutatni:

· a kiadvány formátumát (méret, oldalszám, fénykép, melléklet)

· a kiadvány tematikáját, tartalmi értékeit

· a megjelenés példányszámát, tervezett eladási árát

· 1 db kiadói, nyomdai árajánlatot

· részletes költségvetést, annak szöveges indoklását

· a terjesztés módját, körét

· pályázó szakmai referenciáit

· szerzői jogdíjat

A pályázathoz a kitöltött pályázati adatlapot csatolni kell, mely beszerezhető a Polgármesteri Hivatal 59. számú irodájában, illetve letölthető a www.hajduboszormeny.hu honlapról.

5. Támogatási időszak, a támogatás formája és mértéke

A támogatás 2024. március 1. és 2024. december 31. között megvalósuló, az 1. pontban részletezett tartalmú tevékenységének gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújtott vissza nem térítendő támogatás. A pályázatban csak a pályáztató által meghatározott támogatási időszakot terhelő költségekre vonatkozó számlák számolhatók el, melyek pénzügyi teljesítésének 2024. december 31-ig meg kell történnie.

6. Egyéb feltételek:

A támogatás odaítélésének feltétele a pályázati önerő megléte.

7. A pályázat tartalmi elbírálásának kritériumai

Előnyt élveznek azok a szervezetek és magánszemélyek, akik: · kiadványukban bemutatják Hajdúböszörmény értékeit, történetét: múltját és jelenét

· hiánypótló kiadványnak tekinthető

· a már elkészült kézirat másolatának csatolása a pályázathoz

A pályázó eleget tesz Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának a „kiadványok támogatásáról” szóló 151/2009. (IV.30.) Önk. számú határozattal elfogadott és a 26/2010. (I.28.) és a 272/2023. (XI.30.) Önk. számú határozatokkal módosított szabályzat 7-8. §-ában foglaltaknak. A pályázatok elbírálásáról Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Oktatási és Művelődési Bizottságának javaslata alapján a Képviselő-testület dönt.

8. Szerződéskötés

A nyertes pályázókkal Hajdúböszörmény Város Önkormányzata képviseletében Hajdúböszörmény Város Polgármestere támogatási szerződést köt. Az elnyert összeg csak a pályázati célra, illetve a támogatási szerződésben rögzítettekre használható fel. A 2024. december 31-ig fel nem használt támogatási összeget az Önkormányzat számlaszámára vissza kell utalni.

9. A támogatás folyósítása A támogatás folyósítására egy összegben kerül sor, utólagos elszámolási kötelezettség mellett. A támogatás kiutalására a támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását követő 30 napon belül kerül sor, amennyiben nincs egyéb ezt kizáró ok.

10. A pályázat beadásának határideje: Folyamatos, minden hónap 05-éig Végső határidő: 2024. november 05. 11.

A pályázat elbírálásának határideje: folyamatos Az adatlapot és a pályázati anyagot pontosan kitöltve az alábbi címre kell eljuttatni: Polgármesteri Hivatal (4220 Hajdúböszörmény, Bocskai István tér 1.) vagy személyesen leadható a Polgármesteri Hivatal Iktatójába (földszint 21. számú iroda)

Legfrissebb hírek

Középkerti Napok és Veterán Jármű Találkozó

Május 6. 15:36

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Galériáinkból

Megemlékezés a doni katasztrófa áldozataira

Programajánló

Rendezvénynaptár tervezet 2024.

December 31. 09:01 - December 31. 23:00

Évadnyitó veterán jármű találkozó

Fürdőkerti Rendezvény és Turisztkai Szabadidőpark

Május 11. 08:00

Látnivalók

I. világháborús emlékmű - Hősök szobra

Kálvin tér

Magyar szürke bika szobor

Vásár tér