Önzetlen adomány
2023. szeptember 26. 13:21 Közérdekű
A Napsugár Óvoda Bodaszőlői Tagintézményében ma felemelő pillanatoknak lehettünk szemtanúi.
Gorzsás Antal ugyanis egy millió forint értékű adományt ajándékozott az óvoda részére. Az összeget az intézmény játékok sokaságára fordította, melyek ünnepélyes átadása a mai napon zajlott.
Az ünnepségen Vargáné Kiss Éva, tagintézmény -vezető köszönetét fejezte ki mind az óvónők, mind pedig a gyermekek nevében. A városvezetés nevében pedig Sőrés István alpolgármester köszönte meg az adományt.
Gorzsás Antal elmondta, a szándéka mögötti legfőbb cél: tisztelgés a szülőfaluja előtt. Szeretettel adta a felajánlott összeget a jövő nemzedéke számára. Hangsúlyozta, hogy soha nem szabad elfelejtenünk, honnan jöttünk, ő sem felejtette el. Szíve visszahúzta Bodaszőlőhöz, úgy érezte, így tudja tiszteletét kellően kifejezni. Beszéde végén köszönetet mondott a városvezetésnek, és az óvónőknek munkájukért, illetve, hogy nem hagyták Bodaszőlőt veszni hagyni. A gyerekeknek vidám, egészséges, hosszú boldog gyermekéveket kívánt.
Ezt követően a gyerekek fejezték ki köszönetüket egy kis műsorral, majd az ajándékok leleplezése következett. Hatalmas öröm és boldogság sugárzott az óvodások tekintetéből.
Legfrissebb hírek
Ne vásároljanak aszfaltot megbízhatatlan forrásból
Május 16. 08:41
Galériáinkból
Programajánló
Látnivalók
Trianoni emléktábla
Bocskai István tér – Hajdúsági Múzeum Bocskai István térre néző fala