Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2021. január 21. 09:06 Közérdekű

A Szabadhajdú január 22-ei számában részletes tájékoztatót olvashatnak arról a jelentős beruházásról, melynek eredményeként a művelődési központ több helyisége újul meg. A közel 550 millió forintos beruházásról a lap 1. oldalán olvashatnak. Csakúgy mint arról, hogy a görög katolikus egyház közössége összefogással, s külső támogatással újította meg az egykor, 1897-ben épített, s állagában leromlott templomkerítést.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

A hét arca ezúttal Fehér Zsigmond mentőtiszt, aki munkája mellett több olyan funkciót is betölt, amely a közjót szolgálja. S hogy több elfoglaltsága mellett mi mindenre jut még ideje, az kiderül az újság 2. oldalán található Hét arca portréjából.

Egy város megtartó ereje azon is múlik, hogy a közösség erejéből milyen fejlesztések valósulnak meg. Kiss Attila polgármester a vele készült riportban mutatja be az elmúlt időszak beruházásait, amelyek jelentős mértékben gyarapították a város vagyonát, s tették komfortosabbá az itt élők hétköznapjait.

Az előző írás ajánlásakor a megtartó erőre hivatkoztunk, amely vonatkozik nemcsak egy település mindennapjaira, de a nemzet jövőjére is. Az elmúlt években sokan tapasztalhatták, hogy a családokat kiemelt módon támogatják Magyarországon. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat az újság 5. oldalán találhatják.

S csakúgy mint korábban, ezúttal is a Szabadhajdú több információt, felhívást is közöl, melyeket a lap 6-7. és 8. oldalán találhatják. S ez utóbbin olvashatnak két hajdúböszörményi fiatalról,  akik jó tanulmányi eredményeik mellett kiváló sportolói kvalitásaikat is bizonyítják. A Molnár Róberttel és Szűcs Petrával készített beszélgetésből kiderül az is, hogy a fiatalok hogyan képzelik jövőjüket.

Legfrissebb hírek

Május 10. - A mentők napja

Május 10. 08:03

Kedves Lakosság! - Figyelem csalók

Május 9. 15:42

Galériáinkból

VII. Hajdúkerületi Múzeumok Éjszakája

Programajánló

Zene nélkül mit érek én...Cserháti Zsuzsa és Máthé Péter emlékkoncert

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 15. 19:00

Illúzió Mesterei Hajdúböszörmény

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 31. 16:00

Látnivalók

I. világháborús emlékmű - Hősök szobra

Kálvin tér

Római katolikus templom

Hajdúböszörmény