Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2023. május 5. 08:27 Közérdekű

Az elmúlt hét bővelkedett eseményekben Hajdúböszörményben. A Szabadhajdúban ezekről részletes tudósítások és riportok olvashatóak. Így az első oldalon a kétnapos tavaszi fesztivál eseményeiről számol be az újság.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

Szintén részletes tudósítás olvasható arról az agrárexpóról, ahol a szakemberek a mezőgazdaságot érintő aktuális kérdéseket vitatták meg. A 3. oldalon található beszámoló mellett a város által szervezett virágosztásról is olvashatnak írást.

A hét arca rovatunkban Varga Antal zenésszel, az Abrakazabra együttes vezetőjével ismerkedhetnek meg olvasóink.

A Szabadhajdú ezúttal is több tudósítással mutatja be azokat az eseményeket, melyek többek között a civilek szakmai tanácskozásáról, a képviselő-testület üléséről szól. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Bocskai téri református gyülekezet orgonájuk felújításáért folyamatosan szervez programokat. Ezúttal a Budapesti Fesztiválzenekar Barokk zenekara adott koncertet a főtéri templomban. Az eseményről szóló beszámoló az újság 5. oldalán található. A rövid hírek és böszörményi fiatalok sikereit bemutató írások mellett a 8. oldalon a Petőfi évfordulóhoz kapcsolódó cikkünk található, illetve Rózsa Gábor filmrendezővel készült beszélgetésünk is itt található.

Legfrissebb hírek

Középkerti Napok és Veterán Jármű Találkozó

Május 6. 15:36

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Galériáinkból

Tavaszköszöntő Pacsi Party

Programajánló

Kutyafuttában

Hajdúböszörmény Bocskai István tér

Május 12. 10:30

26. „Szeresd a várost” gyermek futóverseny és Mezeifutás Diákolimpia Hajdúböszörmény körzeti döntője

Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)

Szeptember 13. 14:00

Látnivalók

Őseink szoborcsoport

Kálvin tér

Trianoni emléktábla

Bocskai István tér – Hajdúsági Múzeum Bocskai István térre néző fala