Május 4-től érvényben lévő helyi rendelkezések

2020. május 1. 17:42 Koronavírus

K Ö Z L E M É N Y

A Kormány 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendeletében határozott a védelmi intézkedésekről, melynek rendelkezései 2020. május 4-től lépnek életbe.

Május 4-től érvényben lévő helyi rendelkezések

Az üzletek és a szolgáltatások tekintetében rendelkezik az alábbiak szerint: valamennyi üzlet nyitva tarthat és a vásárlók által látogatható, a szolgáltatások szabadon bárki által igénybe vehetők, a  szolgáltatás biztosítása céljából működő üzlet nyitva tarthat és látogatható, Budapest főváros és Pest megye kivételével

A rendelet meghatározza az üzletek látogatása során betartandó szabályokat:

Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a  másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani, az üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a  szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni. 

Az idős honfitársainkra vonatkozó védelmi intézkedésektovábbra is hatályban maradnak: saját és családja érdekében a  65. életévét betöltött személy az  élelmiszerüzletet, drogériát, gyógyszertárat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja.

Az  élelmiszerüzletben, drogériában, gyógyszertárban, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag  a  65. életévét betöltött személy tartózkodhat.

A  településen működő piac nyitva tartásának rendjéről és a  piacnak a  65. életévüket betöltött személyek általi látogatásának rendjéről Hajdúböszörmény Város Polgármestere által alkotott rendelet szabályai továbbra is alkalmazandóak.

A  vendéglátó üzlet – így különösen az  étterem, a  kávézó, a  cukrászda, a  büfé, a  presszó – kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett. A vendéglátó üzletben a védőtávolság betartását asztaltársaságonként kell érteni. 

A  vendéglátó üzleten belül – az  ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. 

Szabálysértést követ el, aki a rendeletben meghatározott védelmi intézkedést, valamint a  védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosítására vonatkozó szabályokat megszegi. 

Figyelemmel a fentiekre továbbra is kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy vásárlásaik során a sorban állás és várakozás alkalmával az egymás közötti 1,5 méteres távolságot szíveskedjenek megtartani, valamint élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, a városi piac felkeresése esetén az életkorra tekintettel meghatározott idősávok figyelembevételét annak érdekében, hogy elkerüljük a járvány terjedését.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Hajdúböszörmény, 2020. május 1.

                                                                              Hajdúböszörmény Város Önkormányzata

 

Legfrissebb hírek

Közétkezés képekben

Február 28. 14:05

Kiss Attila tartott vezetői ügyfélfogadást

Február 28. 12:55

Galériáinkból

Együtt közösségben Hajdú-Biharban c. kiállítás megnyitója

Programajánló

Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 8. 19:00

Táncoló Hajdúk Néptáncfesztivál

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Április 20. 08:00

Látnivalók

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Hajdúböszörmény - Főtér

Dávid és Góliát - Az 1956-os forradalom emlékműve (Losonczy Géza Emlékpark)

Honvéd utca - Losonczy Géza Emlékpark