Kerítés Kiállítás nyílt a Rákóczi Ferenc utcai Campuson

Április 3. 13:10 Közérdekű

A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógia Kar Rákóczi Ferenc utcai Campusának kerítéseit díszítő Kerítés Kiállítás ünnepélyes megnyitója a mai napon került megrendezésre.

Kerítés Kiállítás nyílt a Rákóczi Ferenc utcai Campuson

A rendezvényen Dr. Pető Ildikó intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, kiemelve az esemény jelentőségét, elmondta a mai egy rendezvénysorozat első állomása. Terveik szerint a jövőben rendszeresen szerveznek hasonló kiállításokat, különféle jeles alkalmakhoz kapcsolódva.

A mai kiállítás az Autizmus Világnapjához kapcsolódik, melyre a DE Gyakorló Óvodájának gyerekei készítették a témához kapcsolódó alkotásokat. Az eseményen két érzékenyítő írást is hallhattak a résztvevők: az elsőt egy édesanya tollából, akinek három autizmussal született gyermeke van, a másodikat pedig az ő nagyobbik, tizenhárom éves fia fogalmazta naplójának első bejegyzéseként, melyben saját érzéseit osztja meg.

Kiss Attila polgármester üdvözölte a rendezvénysorozatot, hangsúlyozva, hogy fontos a figyelemfelhívás az ilyen családok problémáira. Szavai arra ösztönöztek, hogy a társadalom minden segítséget megadjon ezeknek a családoknak, és hogy gondoskodjunk a gyerekek fejlődéséről és jövőjükről. Végezetül kiemelte a gyermekrajzok jelentőségét, és köszönetét fejezte ki a szervezőknek.

Dr. Szerepi Sándor dékánhelyettes az összefogás fontosságát emelte ki, amelyet a mai napon három intézmény - az egyetem, az óvoda és az önkormányzat - képviselt. Beszédében arra buzdított, hogy ne keressük a normális fogalmát, hiszen nincs olyan, hogy normális, hanem inkább azt, hogy miként tudunk mindannyian egyedi módon kibontakozni és fejlődni.

A kiállítás április 14-ig tekinthető meg a Rákóczi Ferenc utcai Campus kerítésén.

 

Legfrissebb hírek

Középkerti Napok és Veterán Jármű Találkozó

Május 6. 15:36

Útfelújítási munkálatok

Május 6. 11:15

Galériáinkból

Városi tojásfadíszítés

Programajánló

Őrültek, haza!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 22. 19:00

XIII. Hajdúböszörményi Írótábor

Július 23. 08:00 - Július 27. 23:00

Látnivalók

Millenniumi emlékmű

Bocskai István tér

Városháza

Bocskai István tér 1.