Kenyérlángos

Napjainkban elterjedt a kenyérsütéstől független, kemencében, valamint a háztartási tűzhelyekben sütött kenyérlángos.

A kenyérlángos illata, íze a friss kenyéré, állománya kívül ropogós, belseje puha. Csak frissen melegen fogyasztva finom. Esetenként a sütés előtt sós, tejfeles kapros túrót simítanak rá, illetve kockára vágott sültszalonnával és hagymával dúsítják.

A kenyérlángos a lepényféle sült tészták csoportjához tartozik, kenyérsütéskor az első étkezésre fogyasztották. Abban különbözik a lepényektől, hogy erjesztett kenyértésztából készül. Natúr állapotban vagy ízesítve önálló, laktató étel. A tradicionális étrendben az Alföldön volt jellemző. Nyelvtanilag összetett szó, lángos: lángnál sütött lepényt jelent. Első írásos emléke az 1700-ból való. Ekkor kezdett az erjesztett kenyér fogyasztása általánossá válni. Sütési technológiáját a paraszti háztartások kísérletezték ki. A már megkelt kenyértésztából annyi darabot szakítottak ki ahány lángost akartak sütni. A tésztát elnyújtották és a már felfűtött kemence fenekére, az izzó parázs és a láng elé helyezték. Hamar 10-15 perc alatt megsült.

Kenyérlángos sütését az indokolta, hogy kenyérsütés napján ez a tészta pótolta a kenyeret, ami a legtöbb családnál ekkora elfogyott. Önálló ételként is fogyasztották, nem ettek mellé mást.

1730 körül az alföldi településeken a kenyérlángos már ebben a formában szerepelt a pásztorok juttatásainál. A naponta hazajáró disznópásztorok, csordások részére is sütötték kenyérsütés napján. Ezt az adományt a fizetség elszámolásánál figyelembe vették.