Dr. B. Kiss Julianna

Ebbe a nehéz küzdelembe vett részt Kiss Julianna, aki Hajdúböszörmény első női klinikai szakorvosa, tüdő- és belgyógyásza valamint gyerekorvosa volt, aki 1902. február 26-án egyszerű polgári családban született. Nevét 1938-ban Kiss B. Juliánnára módosította. Édesapja, B. Kis János ősei a Bocskai által letelepített és nemességre emelt hajdúk közül valók voltak, édesanyja, Dobó Juliánna családja pedig a történelmi Dobó család leszármazottja volt. Dobó István az egri várkapitány anyai felmenői közé tartozott. Szülei 1897. január 27-én kötöttek házasságot, s négy gyermekük született. Julianna, Róza, Mária és Eszter Julianna második gyermekként az elemi- és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Érettségi vizsgát a Bocskai Református Főgimnáziumban tett jeles eredménnyel, majd sikeres felvételi után az orvos fakultást a debreceni Tisza István Tudomány Egyetemen választotta, s ott szerezett orvosi oklevelet 1928. szeptember 22-én. Még ez év december 1-től a Berettyóújfaluban lévő közkórházban helyezkedett el. Ezután 1936. február 1-től mint tanársegéd, dolgozott a debreceni egyetemi gyermekklinikán. Közben folyamatosan képezte magát és 1939. május 16-án iskolaorvos-egészségtan tanári vizsgát tett, 1939. július 13-án a „belbetegségek szakorvosa” cím használatát szerezte meg, majd 1940. június 5-én a gyermekorvosi szakképesítést szerzett. 1943. november 19-vehette át egy újabb szakképesítésének diplomáját a „gümőkóros megbetegedések szakorvosa” képesítéssel.

Társadalmi szerepvállalásárami sem volt jellemzőbb mint, hogy rendszeresen tartott előadást a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségében az elsősegély nyújtóknak, illetve a református egyház nőszervezeteiben is szerepet vállalt. Így tagja volt a nőszövetség országos elnökségének is. Munkájában kiemelt szerepet kapott a tüdőbaj elleni küzdelme. Hittel vallotta, hogy a betegség megelőzésében sok lehetőség rejlik. Ahogyan fogalmazott, a betegséget csak széles társadalmi összefogással lehet megfékezni. Fontosnak tartotta, hogy a lakosság minél szélesebb rétegeit megismertessék a tüdőbaj jellemzőivel. A TBC elleni küzdelem további eszközei közé sorolta a mértékletességet, a tisztaságot, a tiszta, friss levegőt, a sportot, a táplálkozást. Ő volt az egyike azoknak, akik a debreceni gyermekklinikáról Bodaszőlőre utaltak gyerekeket az ottani kiváló friss levegő kúrára. Folyamatosan hangoztatta, hogy a hatóság elsőrendű feladata a lakosok felvilágosítása illetve a tiszta ivóvíz biztosítása a köztisztaság fenntartása, az alkoholizmus elleni küzdelme és a szanatóriumok, tüdőgondozók működtetése.

Kis betegeiért a szülők felvilágosításával küzdött azért, hogy a nyers tehéntejet ne adják a gyerekeknek, azt hevítéssel pasztörizálják, s úgy itassák a kicsinyeket. Ezen a téren ismereteink szerint jelentős eredményeket ért el a debreceni gyermekklinikára beutalt TBC-s gyerekek körében. Illetve később a böszörményi orvosi körzetében is. A felvilágosításon túl rendszeresen használta a gyakorlatban a légmelltechnikán alapuló sebészeti eljárást a tbc kezelésére. Ez nem volt más, mint egy magyar orvos, Okolicsányi-Kuthy Dezső  felfedezésének alkalmazása, jelesül a páciens hátába szúrt tűn keresztül az egyik tüdőlebenyből kiszívták az oxigént, ami nélkül a TBC-t okozó baktérium nem tudott életben maradni. Az összerogyasztott tüdőrészt a légmell készülék segítségével töltötték fel újra levegővel. Az eljárás meglehetősen kockázatos volt, de sokan ennek köszönhetően épültek fel.