„Vigyázat! Csalók” színházi előadás Hajdúböszörményben

2021. október 4. 08:06 Közérdekű

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával szeptember 14-én került sor egy olyan színházi előadásra, amelynek fókuszában az időskorúak sérelmére elkövetett trükkös csalások álltak.

„Vigyázat! Csalók” színházi előadás Hajdúböszörményben

Dr. Dienes Imre r. alezredes, a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Juhász Zoltán r. alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnmegelőzési Osztály vezetője az előadás felvezetőjében elmondta, hogy a rendőrség folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel az érintett korosztály tagjainak figyelmét a leghatékonyabban lehet felhívni az ilyen veszélyhelyzetekre és ezek megelőzésének lehetőségeire. A színdarabot a Zalaegerszegi Hevesi Színház színművészei adták elő. A művet úgy alkották meg a szerzők, hogy az kicsit humoros, kicsit groteszk módon mutassa be azokat a módszereket, amelyekkel az elkövetők megkörnyékezik a jóhiszemű áldozataikat. Az előadás során találkozhattunk olyan elkövetővel, aki hatóság, önkormányzat, vagy szolgáltató munkatársának adja ki magát, de nem maradhat ki a jelenetek közül az unokázós csalások bemutatása sem. Bár a jelenetek abszurdak és kisarkított módon mutatják be az egyes veszélyhelyzeteket, mégis minden néző számára világossá teszik, milyen könnyen bele lehet keveredni egy ilyen szituációba, amelynek a vége az, hogy átverhetik az embert és megfoszthatják az értékeitől.

A szervezők szeptemberben 8 helyszínen mutatták be a színdarabot megyeszerte, köztük Hajdúböszörményben is. A vírushelyzetre tekintettel csak korlátozott nézői létszám mellett lehetett megvalósítani a rendezvényt, de aki látta, reményeink szerint a későbbiekben jobban figyel saját biztonságára és kortársai figyelmét is felhívja arra, hogy legtöbbet az egyén tehet saját biztonsága érdekében. Hiszen óvatos bizalmatlansággal, könnyen betartható magatartási szabályokkal (pl.: nem engedünk be idegeneket a lakásba, bezárjuk az ajtót, ablakot, nem írunk alá semmit, amíg részletesen el nem olvassuk, stb.) nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy ne váljunk trükkös tolvajok áldozataivá.

Legfrissebb hírek

Véradási lehetőség városunkban

Április 18. 12:55

A Roma Nemzetiségi Önkormányzat közreműködésével megtisztultak a Déli Lucernás utcái

Április 18. 12:50

Galériáinkból

Egészségnap

Programajánló

Föld Napja 2024.

Ökoturisztikai Látogatóközpont

Április 22. 09:00

Termelői és kézműves piac

Városi Piac

Április 20. 08:00

Látnivalók

Városháza

Bocskai István tér 1.

II. világháborús emlékmű

Újvárosi utca