Veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések Hajdúböszörményben

2020. november 11. 15:50 Közérdekű

Magyarország Kormánya tegnapi napon elfogadta a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló rendeletet. A rendelet legfontosabb információit igyekszünk közre adni, településünkre vonatkoztatva:

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy Hajdúböszörmény teljes belterületén található közterületeken és nyilvános helyeken a maszkviselés kötelező. A közforgalom számára nyitott helyeken is– mint például piac és temető – kötelező a maszk viselése! Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

Veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések Hajdúböszörményben

Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lép életbe! A  kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges.
-  Minden gyülekezés tilos.
-  A Polgármesteri Hivatal továbbra is fogadja az ügyfeleket azon ügyek esetében, ahol az ügyfelek személyes megjelenését jogszabály írja elő, egyéb esetekben az ügyintézés elsősorban elektronikusan vagy papíralapon történik
-    A sportmérkőzések a városi sportpályán zárt kapuk mögött, szurkolók nélkül zajlanak. A Vásár téri sportpálya nyitva tart, az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. Ebben az esetben maszk használata nem kötelező. A Hajdúböszörményi Torna Egylet a versenysport tekintetében edzéseit és mérkőzéseit továbbra is megtartja
-    A Bocskai Strand-és Gyógyfürdő zárva tart, azonban a gyógyászati részlegen a kezelések továbbra is működnek. Vizes kezelések tekintetében várja az önkormányzat a Nemzeti Népegészségügyi Intézet állásfoglalását
-    A Hajdúsági Múzeum zárva tart
-   A Kertész László Városi Könyvtár zárva tart
-   A Sillye Gábor Közösségi Ház zárva tart
-   A bölcsődék, az  óvodák és az  általános iskolák a  8. osztályig a  megszokott rend szerint nyitva tartanak, a  középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek. A Bocskai István Gimnáziumban csak az 5-8. osztályos kis gimnazisták tartózkodnak. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési-és Gyógypedagógiai Kara digitális munkarendre tért át.
-    Iskolák, óvodák, bölcsődék dolgozóit és a szociális intézményben dolgozókat hetente tesztelik.
-    Magán és családi rendezvények (például születésnap) 10 főig megtarthatóak. Temetés legfeljebb 50 fővel, esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg.
-  Kutyasétáltatás céljából este 8 óra és reggel 5 óra között megengedett a  lakóhely, a  tartózkodási hely vagy a  szálláshely elhagyása, illetve a  közterületen tartózkodás azzal, hogy a  kutyasétáltatás során a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely 500 méteres körzete nem hagyható el.
-    Vendéglátó üzletben való tartózkodás – az  elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében – az  ehhez szükséges időtartamig megengedett.
-    Új buszmenetrend került kidolgozásra, melyet a lakosság az Önkormányzat és a Vagyonkezelő honlapján érhet el.
-    A közétkeztetés változatlan formában tovább működik
-   A szabadtéri piac továbbra is működik a járványügyi előírásoknak megfelelően, de csak maszkban látogatható.
-  A Televízió, a Szabadhajdú hetilap változatlanul működik, hogy minél hamarabb tudjuk a lakosokat tájékoztatni.
- A Fürdőkerti Étterem csak kiszállítással és elvitellel működik hétköznap 10-20 óra között, szomaton 10-15 óra között az éttermen kívüli terület nincs lezárva, a Palinta játszótér látogatható, ahol a maszk viselése ajánlott!

 

Legfrissebb hírek

Újabb beruházás indul a városban

Április 19. 13:16

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Galériáinkból

Polgárőr közgyűlés

Programajánló

Dísznövény és ízek fesztiválja

Május 18. 08:00

Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 8. 19:00

Látnivalók

A 17. Bocskai huszárezred emlékműve

Ady Endre tér

Népi Hajdúház

Hunyadi János körút 2/A.