Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni

Február 6. 08:38 Közérdekű

Két kiképzési ciklus és mintegy ezer résztvevő – ez az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) elmúlt kétévi mérlege.

Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni

Elsősorban a 18-25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalok, de akár 65 éves korig minden magyar állampolgár jelentkezését várják, aki motiváltnak érzi magát és érdekli, milyen a katonák élete.

A kiképzések tervezetten március 13-án indulnak az ország valamennyi pontján, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél. Az első 2 hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátíthatják el a résztvevők. A képzés második, 4 hónapos részében az önkéntesek folytathatják a kiképzést ugyanott, a lakóhelyük vonzáskörzetében, de műveleti besorolású alakulatnál is. Utóbbi azt jelenti, hogy az adott katonai szervezetre jellemző (akár ejtőernyős vagy búvár képzést is) kaphatnak, de megtanulhatnak harcjárművet vagy munkagépet kezelni is.

A fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása. A szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de közben is dönthet úgy a résztvevő, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása mellett, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként bizonyítja.

Az ÖKSZ második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz- és konfliktuskezelési, probléma megoldási és kommunikációs stratégiákkal segítik a jelentkezők polgári életben történő elhelyezkedését, amely a katona leszerelését követően megkönnyíti a civil életben történő tájékozódást is. Sokan azonban megtalálják számításukat a honvédségnél: a tartalékos katonák közül (beleértve az ÖKSZ program résztvevőit is) tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot.

A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeg, ez jelenleg nettó 154 ezer, a 25 év alattiak számára 189 ezer forint. Aki a program második részében speciális területet választ, már a garantált bérminimumot kapja havi fizetésként, amely jelenleg nettó 197 ezer, a 25 év alattiak számára közel 242 ezer forint. A résztvevőknek jár továbbá ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás. 

Az ÖKSZ alatt legalább 6 hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban.A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe történő jelentkezés esetén is előnyt jelent.Az eddigi ÖKSZ kiképzések résztvevői elhivatottsággal álltak a programhoz, és jellemzően végig csinálták a kiképzést.

A katonai toborzók február végéig várják a jelentkezést a toborzó ügyfélszolgálati irodákban, a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában, az onlinetoborzo@mil.hu címen, vagy a www. iranyasereg.hu karrieroldalon.

 

Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben az ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei:

 

3. HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS TOBORZÓ IRODA

Cím: 4026 Debrecen, Péterfia u. 58/A.

Telefon: 06 (30) 815-0998

E-mail: hajdu.toborzo@mil.hu

 

5. HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS TOBORZÓ IRODA

Cím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 29.

Telefon: 06 (42) 501-030

E-mail: szabolcs.toborzo@mil.hu

 

4. HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS TOBORZÓ IRODA

Cím: 3526 Miskolc, Hatvanötösök útja 2.

Telefon: 06 (46) 327-245

E-mail: borsod.toborzo@mil.hu

 

SÁTORALJAÚJHELY – toborzó ügyszolgálati iroda

Cím: 3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 1.

Telefon: 06 (30) 815 0706

E-mail: zemplen.toborzo@mil.hu

 

További információk: iranyasereg.hu

Legfrissebb hírek

Tavaszi zsongás a zeneiskolában

Május 28. 22:42

Hajdúböszörményi zongorista a Budapesti MVM Dome színpadán

Május 28. 22:39

Galériáinkból

Az Erfurti Szakácsolimpiára való felkészüléstől a versenyig

Programajánló

Máthé Zsigmond emlékkiállítás megnyitója

Május 31. 16:30 - Június 14.

Meghívó emléktábla avatásra

Június 4. 14:00

Látnivalók

Városháza

Bocskai István tér 1.

Dávid és Góliát - Az 1956-os forradalom emlékműve (Losonczy Géza Emlékpark)

Honvéd utca - Losonczy Géza Emlékpark