SPORTHÍREK A HTE HÁZA TÁJÁRÓL

2019. augusztus 13. 13:02 Sport

- MINDEN, AMI HTE: EREDMÉNYEK, MECCSAJÁNLÓK, TOBORZÓK -

SPORTHÍREK A HTE HÁZA TÁJÁRÓL
Labdarúgás: döntetlen a bajnoki nyitányon

A HTE felnőtt férfi labdarúgó csapata a Megyei I. osztályú bajnokság első fordulójában a Berettyóújfalui SE együttesét látta vendégül. A találkozó első félidejében a vendégek akarata érvényesült, de gól nem született. A második játékrészre feljavultak a böszörményiek, aminek eredményeként a 72. percben megszerezték a vezetést. Sokáig azonban nem örülhetett a hazai gárda, a 77. percben ugyanis egyenlítettek a berettyóújfaluiak. Több találat nem született a mérkőzésen, így 1-1 lett a találkozó végeredménye.

Megyei I. felnőtt, 1. forduló: HTE – Berettyóújfalui SE 1-1 (0-0)

Gól: Oláh Norbert (72’)

HTE: Tömöri András – Oláh Norbert, Tóth Tamás, Szathmári Zsolt, Linzenbold Zsolt, Hortó Attila, Szép János (Csirkés Imre 83’), Andorkó Sándor, Kovács Milán, Kerek Balázs, Lovas Márton. Edző: Poczetnyik Csaba, Rákos Csaba.

Rákos Csaba: „Az első félidőben nem tudtunk megfelelő játékot produkálni, az ellenfél ránk erőltette az akaratát. A szünetben rendeztük a sorainkat. A második játékrészben már teljesen más arcát mutatta a csapat, aminek köszönhetően megszereztük a vezetést, de egy figyelmetlenség miatt az ellenfél kiegyenlített és elvitt egy pontot. Megyünk tovább, hosszú a bajnokság!”

Az ifi csapat fölényes győzelmet aratott az első fordulóban.

Megyei I. U19, 1. forduló: HTE – Berettyóújfalui SE 10-1 (3-0)

Gól: Sajtos Zoltán (3), Cservák Péter (2), Varga Dávid (2), Tóth Norbert, Nagy Szabolcs, Balogh Joel

HTE: Nagy Sándor (Debreczeni Dávid 65’) – Bohács Bence, Sajtos Zoltán, Kompár Bálint, Tóth Norbert, Cservák Péter, Papp Levente, Szanyi Dániel (Nagy Szabolcs 56’), Máthé Gergő, Tompák Bence, Varga Dávid (Balogh Joel 65’). Edző: Rákos Csaba, Poczetnyik Csaba.

Rákos Csaba: „Az első perctől kezdve támadólag léptünk fel, és bár a nagy melegben nehezebben indult be a gólgyártás, a végén nagy különbségű győzelemnek örülhettünk!”

A második fordulóban Monostorpályiba utazik a HTE.

 

Toborzó: legyél Te is a HTE futsalosa!

A HTE NB I-es női futsal csapata augusztustól várja U13, U15, U17 utánpótlás korosztályaiba 2003 és 2009 között született leányok jelentkezését! Bővebb információ és jelentkezés: 06-30/361-7464, htesportkft@gmail.com.

Toborzó: csatlakozz a HTE kosárlabda utánpótlásához!

A HTE-Fúriák U11 kosárlabda csapata várja a sportág iránt érdeklődő 2009 és 2010-ben született lányok jelentkezését. Érdeklődni Pipó Mártonnál lehet a 0670/389-5133-as telefonszámon.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Véradási lehetőség városunkban

Április 18. 12:55

Galériáinkból

Zelemér

Programajánló

Zene nélkül mit érek én...Cserháti Zsuzsa és Máthé Péter emlékkoncert

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 15. 19:00

Mulat a Kert

Hajdúsági Múzeum (Kossuth Lajos utca 1. szám)

Április 30. 21:00

Látnivalók

Magyar szürke bika szobor

Vásár tér

Őseink szoborcsoport

Kálvin tér