Sporthírek a hte háza tájáról

2019. május 14. 11:24 Sport

Minden, ami hte: friss eredmények, meccsajánlók

Sporthírek a hte háza tájáról

LABDARÚGÁS / FUTSAL

Bajnoki döntős a HTE!

Az NB I női futsal felső-házi rájátszásában a HTE a Szekszárd együttese ellen vívott két nyert mérkőzésig tartó párharcot a döntőbe jutásért. Az első találkozón a HTE szerzett előnyt, miután nyerni tudott idegenben. A második, hazai pályán megrendezésre kerülő mérkőzésen azonban a szekszárdiak kiegyenlítették az esélyeket, így harmadik meccs döntött arról, melyik csapat kerül döntőbe. A mindent eldöntő összecsapásra szombaton került sor Szekszárdon. A HTE-nek Pádár Anita nélkül kellett pályára lépnie, aki eltiltását töltötte, miután a hazai mérkőzésen kiállították. Az első játékrészben hatalmas mezőnyfölényben játszott a Böszi, szinte csak a hazaiak térfelén folyt a játék. Ennek a 19. percben meg is lett az eredménye, a csapatkapitány Tell Zsófia lövésével vezetést szerzett a HTE. A második félidő elején egy kontratámadás végén Kota Gabriella kétgólosra növelte az előnyt. A 32. percben egy szögletet követően ismét Tell volt eredményes. A mérkőzés hajrájában a Szekszárd átállt vészkapus játékra, azonban gólt a böszörményiek szereztek, a lefújás előtt két perccel Benkő Mónika juttatta az üres kapuba a labdát, beállítva ezzel a 4-0-s HTE-győzelmet.

NB I női futsal, elődöntő, 3. mérkőzés: Szekszárd FC - HTE 0-4 (0-1)

Gól: Tell Zsófia (2), Kota Gabriella, Benkő Mónika

HTE: Torma Lilla - Tell Zsófia, Bokor Adrienn, Folk Zsuzsanna, Kota Gabriella, Benkő Mónika, Mogyorósi Zsuzsanna, Nagy Anikó, Nagy Mária, Madzin Dóra, Szilágyi Mariann. Edző: Quirikó Vivien.

Quirikó Vivien: „Megérdemelten nyertünk, a mérkőzés nagy részében uraltuk a játékot, több helyzetet alakítottunk ki, mint az ellenfél. Már az első játékrészben óriási mezőnyfölényben játszottunk. Sikerült magunk mögött hagynunk a múlt heti meccset, és mentálisan feljavulnunk. A koncentráció és a fegyelmezettség bátor játékkal párosult. Gratulálok a csapatnak!”

A három nyert meccsig tartó bajnoki döntőben a HTE ellenfele a kiskunfélegyházi Astra lesz. Az első mérkőzésre vasárnap kerül sor Kiskunfélegyházán, majd május 26-án vasárnap hazai pályán lép pályára Quirikó Vivien együttese.

A hétvége a négygólos győzelmeké volt: a HTE férfi felnőtt és ifi csapata is 4-0 arányban nyert idegenben!

Megyei I. o. felnőtt, 27. forduló: Bocskai SE Vámospércs – HTE 0-4 (0-3)

Gól: Barna Béla (2), Hortó Attila, Tóth Tamás

Igor Bogdanovic edző: „A Vámospércshez látogattunk, aki hazai pályán kellemetlen ellenfél szokott lenni. A célunk az volt, hogy minél többet birtokoljuk a labdát, és az ellenfél hibáit kihasználva gólokat szerezzünk. Ezt sikerült megvalósítanunk, így három ponttal tértünk haza.”

Megyei I. o.U19: Bocskai SE Vámospércs – HTE 0-4 (0-3)

Gól: Tóth Norbert (2), Cservák Péter, Kompár Bálint

Rákos Csaba edző: „A mérkőzésen végig irányítva, helyenként kifejezetten tetszetősen játszva szereztük meg a három pontot, és mindezt kapott gól nélkül. Gratulálok az egész csapatnak!”

Megyei U16, rájátszás 1-6. helyért: HTE – Loki Focisuli 3-3 (1-1)

Gól: Csecsődi Imre, Bohács Bence, Kálmán Patrik. Edző: Kiss Antal

Megyei U14, rájátszás 7-12. helyért: Püspökladányi LE – HTE 0-1 (0-0)

Gól: Papp Kristóf. Edző: Sipos Elemér

Utánpótlás leány csapataink is remekül szerepeltek a hétvégén: az U15-ösök 2/1, az U17-esek pedig 2/2 győzelmet szereztek a megyei keresztpályás bajnokság első tavaszi fordulóján!

U15: Bihari Női FK - HTE 1-0

HTE - Nyíradony VVTK 4-2

Gól: Nagy Zsuzsánna (2), Zaveczki Nikoletta (2)

HTE: Gulyás Linda - Nagy Zsuzsánna, Juhos Zsófia, Balogh Szabina, Kerékgyártó Tímea, Rácz Alíz, Zaveczki Nikoletta, Balogh Bernadett.

U17: Debreceni Honvéd SE - HTE 0-2

Gól: Kiss Bernadett, Madzin Dóra

HTE - Hajdúsámsoni TTISZE 6-1

Gól: Nagy Fruzsina (3), Nagy Anikó (2), Madzin Dóra

HTE: Töviskes Krisztina - Nagy Anna, Nagy Zsuzsánna, Nagy Anikó, Madzin Dóra, Kiss Bernadett, Nagy Fruzsina, Debreczeni Dorina.

Edző: Papp Ferenc, Quirikó Vivien

Előadás a HTE labdarúgó szakosztályánál

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója volt a vendége a HTE labdarúgó szakosztályának.

Majd’ 200 NB-I-es mérkőzéssel a háta mögött, a több diplomával rendelkező vezető szakmai téren is tart előadásokat, tőle hallhattak a jelenlévő edzők egy rendkívül érdekes előadást. Tóth Miklós Európa számos labdarúgó akadémiáján szerzett tapasztalatokat, s e tudást, tapasztalatot megosztja az MLSZ edzőképzésein is. A Haladás - Kisvárda NB I-es mérkőzés előtti napon volt vendége a HTE labdarúgó szakosztályának. Európa futballjában szerzett élményei mellett a fő hangsúly az Ajax utánpótlásának, s azon belül is a labdarúgásuk filozófiájának bemutatása volt. A HTE szakemberei számára az előadás kulcsszavai voltak fontosak, amit ők is fel tudnak használni munkájuk során: mentalitás, szenvedély, alázat, tanulás.

KÉZILABDA

Nem sikerült a bravúr a Füzesabony otthonában, ezzel továbbra is kieső helyen áll a HTE férfi felnőtt kézilabda csapata. A nők nagyarányú győzelmet arattak az utolsó mérkőzésen Alsózsolcán.

NB II férfi felnőtt: Füzesabonyi SC – HTE 33-23 (15-11)

II. o. férfi ifjúsági: Mezőkövesdi KC – HTE 38-34 (19-18)

NB II női felnőtt: Szepa KSE Alsózsolca – HTE 27-41 (14-24)

HTE: Finta-Szűcs Nikolett (2), Dobi Mária (3), Sári Kata (5), Szilágyi Krisztina, Szabó Lilla (4), Erdei Anett (3), Koszta Enikő (8), Balla Barbara (3), Bakos Zsuzsanna (1), Pereverzia Petra, Sári Janka (4), Tardi Zsuzsanna (3), Gyökös Barbara (5). Edző: Nagy Attila.

III. o. női ifjúsági: Szepa KSE Alsózsolca – HTE 18-27 (7-16)

III. o. leány serdülő: Nyíradony VVTK – HTE 20-37 (7-16)

KOSÁRLABDA

A Megyei férfi felnőtt kosárlabda bajnokság rájátszásának első mérkőzésén nyerni tudott a HTE, de a visszavágón nem sikerült megismételni a győzelmet.

Megyei férfi felnőtt: HTE - Nyíradonyi VVTK 61-96 (15-26, 18-20, 15-25, 13-25)

Szabó Tibor edző: „A mai mérkőzésen mind védekezésben, mind támadásban gyengén játszottunk és megérdemelten nyert ellenfelünk. Ezúton is gratulálunk, és sok sikert kívánunk nekik a rájátszás további mérkőzéseihez. Számunkra ezzel az ez évi felnőtt megyei bajnokság befejeződött. Szomorkodni azonban csak egy pillanatig szabad, hiszen régen látott extra szezont tudhatunk magunk mögött. 18 mérkőzésből 13 győzelem és 5 vereség volt a mérlegünk. Az alapszakaszt 9 csapatból a 3. helyen zártuk, kiegyensúlyozott, egyre javuló játékkal. Fiatal játékosaink és az U16-os utánpótlásunk tagjai is nagyszerűen éltek a többször megkapott lehetőséggel és sokat tettek hozzá a csapat sikerességéhez. A rutinosabb játékosok tapasztalata és munkamorálja pedig biztos alapot adott ehhez a jól működő egységhez. Szívből gratulálok mindenkinek és köszönöm a néha éjszakába nyúló mérkőzések ellenére is a figyelmet, lelkesedést és a sok kosárlabda élményt. Szép volt fiúk!”

RÖPLABDA

A városunkban záródó megyei felnőtt röplabda bajnokságban 4. helyen végzett a HTE lány csapata. Csapattagok: Nagy Laura, Tóth Lili, Németh Zsófi, Sipos Ivett, Kiss Csenge, Oláh Zsófia, Szemán Sára, Molnár Dóra. Edző: Csontos Tibor.

Az U15-ös országos bajnokságban szereplő leány röplabda csapat a III/B6 csoportban megrendezett tornán a 2. helyen végzett. Csapattagok: Kocsis Dorina, Tóth Nóra, Tömöri Lídia, Nagy Natália, Nagy Laura, Láda Vera, Tóth Dóra, Fábián Hanna, Szarvas Tamara, Faragó Anna. Edző: Csontos Tibor. 

MECCSAJÁNLÓ

2019. május 18. szombat 15:00, Városi Sportközpont: HTE – Hajdúsámsoni TTISZE Megyei I. U19 labdarúgó mérkőzés

2019. május 18. szombat 17:00, Városi Sportközpont: HTE – Hajdúsámsoni TTISZE Megyei I. felnőtt labdarúgó mérkőzés

2019. május 19. vasárnap 18:00, Városi Sportközpont: HTE - Fehérgyarmati VSE NB II férfi felnőtt kézilabda mérkőzés

 

Legfrissebb hírek

Pályázati felhívás - Karap Ferenc utca

Március 28. 13:24

Pályázati felhívás - Móra Ferenc utca

Március 28. 13:19

Galériáinkból

Férfiakról nem csak férfiaknak

Programajánló

Könyvklub Extra

Kertész László Városi Könyvtár

Április 6. 10:00

Futókörök Napja

Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)

Április 27. 08:45

Látnivalók

II. világháborús emlékmű

Újvárosi utca

Millecentenáriumi emlékmű - Csodaszarvas

Szent István tér