Sikeres pályázat

2018. november 5. 15:26 Közérdekű

Új Mercedes kisbusszal szállítja a Hajdúböszörményi Torna Egylet sportolóit. Az új buszt ünnepélyes keretek között, sajtótájékoztatóval egybekötve adta át Kiss Attila polgármester és Komáromi Imre a HTE elnöke.

Sikeres pályázat
A 2017/18 bajnoki évadtól bővült a látvány-csapatsportok köre a társasági és az osztalékadóról szóló törvény módosítása értelmében, aminek köszönhetően a röplabda sportág bekerült a társaságiadó-kedvezményen keresztüli támogatások (TAO) rendszerébe. Így a Hajdúböszörményi Torna Egylet keretein belül működő röplabda szakosztály jogosulttá vált TAO pályázat benyújtására a sportági szövetség, azaz a Magyar Röplabda Szövetség, mint a jóváhagyó szervezet felé. Az egyesület az utánpótlás csapatok működésének támogatása mellett tárgyi eszköz beruházás jogcímén pályázott egy 8+1 személyes kisbuszra, illetve egy 18+2 fős autóbuszra. Az egyesület több, bekért árajánlat alapján a Mercedes gyártó által ajánlott gépjárművek mellett döntött. A Magyar Röplabda Szövetség a pályázatot jóváhagyta. A 8+1 fős busz vonatkozásában a Mercedes- Benz Vito Touer 9 személyes kisbuszt vásárolta meg a sportegyesület, melynek beszerzési ára 12 407 007 Ft, aminek a TAO támogatás mértéke a projekt megvalósításának 70%-a, azaz 8 605 684 Ft, 30% pedig önerő, amit az egyesület részére Hajdúböszörmény Város Önkormányzata biztosított. Az önerő összege: 3 802 216 Ft. A sportolók, sportszakembereink ennek köszönhetően a sporteseményekre való utazás során nagyobb kényelemben és biztonságban tudnak eljutni.  A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy sikeres pályázatoknak köszönhetően, újabb két nagyobb busz érkezik a HTE-hez a jövő évben.
 

Legfrissebb hírek

Pályázati felhívás - Karap Ferenc utca

Március 28. 13:24

Pályázati felhívás - Móra Ferenc utca

Március 28. 13:19

Galériáinkból

Az Erfurti Szakácsolimpiára való felkészüléstől a versenyig

Programajánló

Húsvéti Nyuladalom a Tájházakban

Tájházak

Március 30. 09:30

Futókörök Napja

Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)

Április 27. 08:45

Látnivalók

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Hajdúböszörmény - Főtér

Magyar szürke bika szobor

Vásár tér