Rövidfilm egy kiállításról

2021. március 3. 13:22 Közérdekű

Az MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltára immár 16. éve, a Város napjához kapcsolódóan minden alkalommal szervez történelmi konferenciát és a múzeummal közösen kiállítást.

Rövidfilm egy kiállításról

Legutóbb a Nagy háború és kora, valamint Trianon időszakát dolgozták fel a szakemberek. A konferencia előadásainak írásos bővített tanulmányait hamarosan, a Közszolgálati füzetek 16. kötetében olvashatják az érdeklődők.  Az elmúlt év szeptember 14-i kiállítást pedig, a megnyitása után, november 11-ig (ekkor kellett a vészhelyzet miatt bezárni) sokszázan keresték fel. A gazdag tárgyi, fotó és eredeti dokumentumokat bemutató tárlatról a kiállítás rendezője, Varjasi Imre Gellén Lajossal egy rövidfilmet is készített. Az alkotás a tárlat öt csomópontjához igazodva mutatja be a „Boldog békeidők” időszakát, a háború kitörését, a harcterek borzalmát, az elszenvedett veszteségeket, valamint a trianoni békediktátum országcsonkítását, a hajdúböszörményi hősök előtti tisztelgést.

A filmet több internetes oldalon is megtekinthetik az érdeklődők. Így az alkotás látható a város honlapján, a www.hajduboszormeny.hu oldalon, valamint annak Facebook-elérhetőségén, Hajdúböszörmény város hivatalos oldalán. Ezen túl ráklikkelhetnek a Magyar Nemzeti Levéltár felületére, ahol a Hajdú-Bihar megyei menüpontban szintén lejátszható a kiállítást bemutató film.

 

Sz.H.

Legfrissebb hírek

Újabb beruházás indul a városban

Április 19. 13:16

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Galériáinkból

TeSzedd! - Szemétszedő akció a Vackor tanösvényen

Programajánló

Őrültek, haza!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 22. 19:00

Föld Napja a Kertész László Városi Könyvtárban

Kertész László Városi Könyvtár

Április 22. 13:00

Látnivalók

Hajdúböszörményi Tájházak

Hajdúböszörmény

Dávid és Góliát - Az 1956-os forradalom emlékműve (Losonczy Géza Emlékpark)

Honvéd utca - Losonczy Géza Emlékpark