Rangadót nyert NB I női futsal csapatunk

2018. január 24. 15:17 Sport

A Női Futsal NB I 14. fordulójában kiírt Astra-4ig-Kiskunfélegyházi Bulls – Hajdúböszörményi TE mérkőzés a hazai csapat kérésére nem hétvégén került megrendezésre, így a két együttes a pénteki játéknapban egyezett meg.

Rangadót nyert NB I női futsal csapatunk
A találkozónak az impozáns kiskunfélegyházi KÉSZ Aréna adott otthont 19 órától. A Bocskai Katonái szurkolótábor Kiskunfélegyházára is elkísérte a lányokat, akik így az összecsapás első percétől az utolsójáig fantasztikus hangulatban játszhattak.
 
A találkozó remekül kezdődött a Böszi számára, a lányok szenzációsan kezdték az első játékrészt. A 4. percben Tell Zsófia kezdte meg a gólgyártást egy elképesztő szólót követően, majd Pádár Anita, Vígh Renáta és Szekér Anita szerzett szebbnél-szebb találatot, ezzel a 10. percre már négygólos vezetést szereztünk (0-4). A félidő második felére feljavult a hazai csapat, és a 12. percben Halászi révén szépítettek Dombó János tanítványai (1-4). Több gól nem esett az első húsz percben, így a szünetben háromgólos vendég vezetéssel mentek pihenőre a csapatok.
 
A második játékrész elejét is a HTE dominanciája jellemezte, ismét Tell Zsófia kezdte meg a gólgyártást (1-5), majd a félidő derekán megint Tell, azután Bokor Adrienn és a fiatal Nagy Anikó növelte a HTE előnyét, így a 32. percben már hétgólos böszörményi vezetésnek örülhettek a szurkolók (1-8). A félidő vége felé becsúszott néhány hiba, amit a Krascsenics-testvérek révén kihasznált az Astra, így a végeredmény 4-8-as HTE-siker lett.
 
NB I Női Futsal, 14. forduló: Astra-4ig-Kiskunfélegyházi Bulls – Hajdúböszörményi TE 4-8 (1-4)
Gól: Halászi (12’), Krascsenics Cs. (33’), Krascsenics P. (38’, 39’), illetve Tell (4’, 22’, 29’), Pádár (5’), Vígh (6’), Szekér (10’), Bokor (29’), Nagy (32’)
 
Astra: Farkas Katalin – Görög Zsófia, Gál Tímea, Szabó Boglárka, Halászi Kinga, Rozmis Gabriella, Krascsenics Petra, Godvár Katalin, Krascsenics Csilla, Nagy Anett, Dominika Dikanová, Gelb Mónika, Mészáros Dalma. Vezetőedző: Dombó János.
 
HTE: Torma Lilla – Tell Zsófia, Bokor Adrienn, Pádár Anita, Vígh Renáta, Szekér Anita, Nagy Anikó, Kota Gabriella, Mogyorósi Zsuzsanna. Vezetőedző: Quirikó Vivien.
 

Legfrissebb hírek

Pályázati felhívás - Karap Ferenc utca

Március 28. 13:24

Pályázati felhívás - Móra Ferenc utca

Március 28. 13:19

Galériáinkból

Black Time Hip-Hop Dance School táncgála

Programajánló

Húsvéti Nyuladalom a Tájházakban

Tájházak

Március 30. 09:30

Könyvklub Extra

Kertész László Városi Könyvtár

Április 6. 10:00

Látnivalók

Bocskai István Gimnázium

Hajdúböszörmény - Főtér

Millecentenáriumi emlékmű - Csodaszarvas

Szent István tér