Kiss Attila Polgármester

Kiss Attila polgármester

1968-ban születtem Hajdúböszörményben, azóta is itt élek - ma már családommal. Feleségem, Kissné Dr. Tresánszki Zsuzsanna szociálpedagógus, jogász. Két kislányunk van: Csenge 2003-ban, Dorottya 2007-ben született.

Tanulmányok

Általános és középiskoláimat helyben végeztem, majd a debreceni Kölcsey Ferenc ReformátusTanítóképző Főiskolán szereztem diplomát.

1996-ban elvégeztem a Kossuth Lajos Tudományegyetem művelődési és felnőttképzési menedzser szakát.

Munkahelyek

1991-92-ben a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Főiskolai Karán könyvtárosként dolgoztam, majd 1992-től 1998-ig a Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont vezetője voltam.

Munkatársaimmal új rendezvényeket, fesztiválokat honosítottunk meg, amelyeken több tízezer látogatót, vendéget fogadtunk az ország szinte valamennyi részéréről és határainkon túlról is. Egyik alapítója és vezetője voltam Hajdúböszörmény és a megye első magánrádiójának, a Keleti Főcsatornának. Mindezek nem egyetlen ember erőfeszítéseinek eredményei: kivétel nélkül csapatmunka áll mögöttük. Ehhez kellett az a szellemi bázis, amely a '90-es években kialakult városunkban.

1998-ban az Önkormányzat Képviselő-testülete Hajdúböszörmény Város alpolgármesterévé választott.

A 2002-es parlamenti választásokon a Fidesz és az MDF támogatásával országgyűlési képviselő lettem. 2006-ban és 2010-ben Hajdú-Bihar Megye 9. Sz. Választókerületében (Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás) ismét parlamenti mandátumot szereztem.

2006-ban Hajdúböszörmény polgármesterévé választottak, amely tisztségemben 2010-ben, 2014-ben és 2019-ben is megerősített a lakosság.

Közéleti tevékenység

Szoros, élő kapcsolatot tartok fenn a város civil szervezeteivel és egyesületeivel. 1984 óta énekelek a Városi és Pedagógus Kórusban, 2002–2014. között a Parlament "Szená-torok" nevű énekkarának is tagja voltam. Alapítója, 1995 és 1998 között elnöke voltam a Pál Utcai Fiúk miniszteri díjjal kitüntetett Hajdú YouDo Ifjúsági Klubnak. Két évig elnökként dolgoztam a hajdúböszörményi Önkéntes Tűzoltóságnál.

2003-tól 2007-ig a Fidesz helyi csoportjának, 2004-től 2014-ig a szövetség Hajdú-Bihar megyei 9. Sz. Választókerületi szervezetének voltam az elnöke. 2018-ban a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Hajdú-Bihar Megyei választmányának alelnökévé választottak.

 

Parlamenti munka

2002-től országgyűlési képviselőként igyekeztem segíteni szülővárosom és a hajdúsági térség gondjain. 12 évig a parlament Kulturális és sajtóbizottságának, illetve Európai Integrációs Albizottságának munkájában vettem részt.

Kiemelt célomnak tartottam, hogy felhívjam a mindenkori kormány figyelmét térségünk hátrányos helyzetére, gazdasági elmaradottságára. Ezen mutatók javítása érdekében 186 önálló indítványt és törvényjavaslatot nyújtottam be. A törvényhozásban összesen 59 alkalommal szólaltam fel.

Önkormányzati munka

Fontosnak tartom, hogy 1998 és 2002. között a böszörményi emberekkel közösen évtizedek óta várt fejlesztéseket indíthattunk el és valósíthattunk meg városunkban (Fedett uszoda, strandfürdő teljes átalakítása, középiskolai kollégiumot, szennyvízprogram II. üteme, stb.).

Az említett beruházásokat mintegy öt és fél milliárd forintos pályázati támogatásból építettük meg, komoly vagyonnal gazdagítva településünket.

2006 után polgármesterként a város gazdálkodásának újragondolását tartottam elsődleges feladatnak. Több éves kitartó munkával megállítottuk az eladósodást és fenntartható fejlesztéseket indítottunk el.

A komoly gondokat okozó belvíz–talajvíz miatt pályázati forrásokból befejeztük a városi szennyvíz-csatornahálózat kiépítését, folyamatosan bővítettük/bővítjük a csapadékvíz-csatornahálózatot. Az alapvető infrastrukturális fejlesztések mellett a városias funkciók erősítését tűztük ki célul. Az önkormányzati intézmények, az utak, járdák, közterületek folyamatos karbantartása és fejlesztése kiemelt feladat.

Új autóbuszvárót építettünk, s teljesen átalakítottuk a piacot, valamint a Korpona utca - Kálvin tér közterületeit. A főtér mára Magyarország legszebbjei közé tartozik, a belső városmag „Műemléki jelentőségű terület” címet kapott.

Modernizáltuk a szakrendelőt, a Fazekas Gábor Idősek Otthonát, s a Kincskereső Óvodát. Nemcsak a városközpontot szépítettük, de a külső részeket is: Hajdúvid, Pród és Bodaszőlő, a Déli – Lucernás, a Középkert és a többi rész is fejlődött.

Mivel Hajdúböszörmény évszázadokon át a Hajdúság központja volt, így a jövőben is erősíteni kívánjuk térségi szerepünket. Városunknak az élet valamennyi területén múltjához, hagyományaihoz méltó körülményeket kell biztosítania.

Az ország és térségünk gazdasági helyzetének javulásával párhuzamosan növeljük ipari területeink hasznosíthatóságát: fejlesztjük az M35-ös autópálya melletti Nyugati Ipari parkot.

Régiók Bizottsága

2010-től póttagja, illetve tagja vagyok az Európai Unió tanácsadó szervének, amelyet az unió 28 tagállamának helyi és regionális képviselői alkotnak. A bizottság tagjai véleményt formálnak azon uniós jogszabálytervezetekről, amelyek közvetlenül befolyásolják településük, régiójuk életét.

https://memberspage.cor.europa.eu/Search/Details/Person/2025941?isMinimal=False&onlyActiveMandate=True

 

Elérhetőség

Polgármesteri Hivatal

Hajdúböszörmény, Bocskai István tér 1.

60. szoba

Telefon: 52/563 260

E-mail: polgarmester@hajduboszormeny.hu

Legfrissebb hírek

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Véradási lehetőség városunkban

Április 18. 12:55

Galériáinkból

HTE gála

Programajánló

XIII. Hajdúböszörményi Írótábor

Július 23. 08:00 - Július 27. 23:00

Föld Napja a Kertész László Városi Könyvtárban

Kertész László Városi Könyvtár

Április 22. 13:00

Látnivalók

A 17. Bocskai huszárezred emlékműve

Ady Endre tér

Hajdúsági Múzeum

Hajdúböszörmény - Főtér