2024. március 28., csütörtök |

Magas kontraszt

Petőfi Klub Hajdúböszörmény

2022. március 26. 20:06 Közérdekű

Hajdú-Bihar Megyében négy városban: Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Püspökladányban és Hajdúböszörményben indul útjára a Petőfi Klub. Március 26-án a hajdúböszörményi indulást ünnepélyesen jelentették be. Ennek jelképeként Dr. Tiba István országgyűlési képviselő adott át Kiss Attila polgármesternek egy Petőfi kötetekből álló csomagot.

Petőfi Klub Hajdúböszörmény
Az eseményen részt vett Angyal László, az Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei igazgatóságának igazgatója is.
A Petőfi Klubok indulásával kapcsolatban a Nemzeti Művelődési Intézet honlapja a következőket írja:
 
 
"A Magyar Országgyűlés 2020 decemberében döntött arról, hogy a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánítja a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából.
 
Az emlékév egyik kiemelt tevékenysége a reformkori szellemiséget tükröző Petőfi Klubok Kárpát-medencei hálózatának kialakítása, amelynek elindulását prof. dr. Kásler Miklós miniszter úr 2022. 03. 11-én jelentette be.
 
A bicentrenáriumhoz kapcsolódva az országos közfeladatot ellátó Nemzeti Művelődési Intézet a költőfejedelem születésének 200. évfordulójához a Petőfi Klubokban számos közösségépítő programmal, rendezvénnyel, valamint színvonalas kulturális eseménnyel csatlakozik kultúrstratégiai intézményi partnereivel, többek között a Déryné Program, a Filmharmónia Magyarország, a Hagyományok Háza, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Petőfi Kulturális  Ügynökség, a Népfőiskola Alapítvány, valamint a Nemzeti Filmintézet közreműködésével.
 
A Petőfi Klubok azontúl, hogy megismertetik a résztvevőket Petőfi Sándor életművével és szakmai pályafutásával, a nemzeti törekvéseket megerősítő, társadalmi és gazdasági változásokat generáló reformkorba is betekintést engednek. Különös tekintettel a kulturális örökségünk és identitásunk alapját képező magyar nyelv hivatalossá tételére, a nemzeti kultúra megszilárdulására, a kulturális intézmények megalakulására és a civil szervezetek a robbanásszerű fejlődésére. A program – a kezdeményezők szándéka szerint – a reformkor szellemiségéhez méltó kulturális alkalmakat juttat a településekre, amely alkalmak közvetlen lehetőséget teremtenek a nemzeti értékek megismerésére, történelmi, művelődéstörténeti és szépirodalmi tudásbővítése, szórakozásra, továbbá a személyes és közvetlen kapcsolatokra építő, azokat erősítő közösségi együttlétekre és az online kapcsolódásra is.
 
A Petőfi Klubok megvalósulásával idén 100 (88 magyarországi és 12 külhoni) település kapcsolódhat a program keretében megvalósuló kulturális programokhoz, míg 2023-ban további 100 település csatlakozik a Kárpát-medencei klubhálózathoz."
 
Forrás: https://nmi.hu/hirek/kezdolapi/petofi-klubok-karpat-medencei-halozata-indul-el

Legfrissebb hírek

A Nadrágoskertben tartottak egyeztetést a járhatatlanná vált út ügyében

Március 28. 11:43

Városháza Étterem étlapja 2024. április 3- április 5.

Március 28. 11:37

Galériáinkból

Sajtótájékoztató - Hajdúhét

Programajánló

Valahol Európában

Április 2. 19:00

Dísznövény és ízek fesztiválja

Május 18. 08:00

Látnivalók

Hajdúböszörményi Tájházak

Hajdúböszörmény

Őseink szoborcsoport

Kálvin tér