Önkormányzati krónika

2021. június 25. 10:42 Közérdekű

A város képviselő-testületének június 24-ei ülésén nyolc napirend szerepelt a döntéshozók asztalán.
A tanácskozás elején a képviselők egy perces néma felállással tisztelegtek a koronavírus járványban elhunytak emléke előtt, majd Kiss Attila polgármester összegezte a november óta történteket, amikor is a testület a jogszabályoknak megfelelően nem ülésezett.

Önkormányzati krónika

Többek között bemutatta a Városüzemeltetési Intézmény új vezetőjét, Vezendi Krisztiánt. A grémium tagjai elsőként a környezeti állapotjelentésről szóló előterjesztést vitatták meg. A törvény szerint a lakóhelyi környezet állapotának alakulásáról az önkormányzat szükség szerint, de legalább évente tájékoztatja a lakosságot. Az előterjesztést a vita során elhangzott kiegészítésekkel elfogadták a testület tagjai. Következő napirendként a közalapítványok tavalyi beszámolója került terítékre. A grémium tagjai egységesen elfogadták a Felzárkózás a Magasabb Szintű Oktatáshoz, a Hajdúböszörmény Beteg Gyermekeiért, és a Hajdúböszörményi Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Közalapítványok, valamint a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Alapítvány szakmai anyagait. Ezt követően igent mondtak az idei költségvetési rendelet módosítására, majd egyebek mellett kiadványok nyomdai költségét támogatták. Így segítették a „Közszolgálati Füzetek” 15-16. számát, az „Ómagyar Mária-siralom szövegkönyve” című kötet, valamint a „Böszörményi nagymamák újabb receptjei” című könyv megjelentetését összesen 640 500 forint értékben. A tanácskozás végén a testület tagjai igent mondtak a folyamatban lévő nagyobb beruházásokról és pályázati lehetőségekről szóló jelentésre.

 

Legfrissebb hírek

Kék- és zöldinfrastruktúra, valamint közösségi-sport funkcióhoz kapcsolódó fejlesztés Hajdúböszörmény településen II. rész

Április 16. 14:36

A holokauszt emléknapi kiállítás megnyitója

Április 16. 12:54

Galériáinkból

Tavaszköszöntő Pacsi Party

Programajánló

Föld Napja a Kertész László Városi Könyvtárban

Kertész László Városi Könyvtár

Április 22. 13:00

Illúzió Mesterei Hajdúböszörmény

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 31. 16:00

Látnivalók

II. világháborús emlékmű

Újvárosi utca

Dávid és Góliát - Az 1956-os forradalom emlékműve (Losonczy Géza Emlékpark)

Honvéd utca - Losonczy Géza Emlékpark