Mikulás, traktorok, fények

2018. december 7. 10:49 Közérdekű

Harmadik alkalommal rendezte meg a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület a Pulling Mikulást, december 6-án.

Mikulás, traktorok, fények

A rendezvény délután kezdődött a Mindannyian mások vagyunk című dal előadásával, melyet Papp Georgina énekelt, jelnyelven pedig az első és második évfolyamos gyógypedagógia szakos hallgatók közreműködtek
Ezt követően a résztvevők találkoztak a Dr. Molnár István Óvoda, Általános és Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthonban lakó és ott tanuló gyermekekkel, akiket megajándékoztak.
Ezt követően kezdődött a Bocskai téren a Mikulás Party. A tűzzsonglőrök bemutatkozása mellett többek között, O. Szabó István színművész mondott mesét, s természetesen a fénytraktorok jelenléte tette ünnepivé a hangulatot.

Legfrissebb hírek

Újabb beruházás indul a városban

Április 19. 13:16

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Galériáinkból

Az "Apa és én" rajzpályázat eredményhirdetése

Programajánló

Futókörök Napja

Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)

Április 27. 08:45

Termelői és kézműves piac

Városi Piac

Április 20. 08:00

Látnivalók

II. világháborús emlékmű

Újvárosi utca

Bocskai téri református templom

Hajdúböszörmény - Bocskai tér